Új törvényt követelnek
1
A Kiáltvány az alkotmányos és emberi jogokat biztosító médiatörvényért címet viselő, az Országos Sajtószolgálat útján közzétett anyagban az államfőhöz, a házelnökhöz, a kormányhoz és „valamennyi honfitársunkhoz” fordulnak, követelésüket alkotmányos és emberi jogaik biztosításával indokolják.
Egyben követelik a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítását, a szakmai szervezetek bevonását a médiaszabályozás folyamatába, politikailag független médiatanács megválasztását és a médiahatóság elnökének legfeljebb négy évre történő kinevezését, a szakma által delegált ellenőrző hatóság (Felügyelő Bizottság) és szakmai képviselet biztosítását, a kilátásba helyezett bírságok ésszerűsítését, a médiatanács által hozott döntések felülvizsgálati és fellebbezési lehetőségét a bíróságon, valamint döntést megelőző végrehajthatóság eltörlését.
Igényeik között szerepel az írott és elektronikus sajtó kivonása a törvény hatálya alól; a lineáris elektronikus média függetlensége; az online, az írott és az audiovizuális sajtó, valamint a földi és online terjesztésű műsorsugárzás megkülönböztetése, a különböző közszolgálati hírszerkesztőségek függetlensége.
A nemzeti hírügynökség mint kizárólagos hírgyár léte veszélyezteti a különböző közszolgálati médiatípusok közötti különbségeket, a szerkesztői szabadságot és vele az objektív tájékozódáshoz való jogot - áll a rendszerváltás idején a szabad sajtó erősítésére létrehozott szervezet közleményében.
Hozzáteszik. követeléseiket a törvények kihirdetését megelőzően kérjük teljesíteni. Amennyiben ezek nem teljesülnek, véleményüknek további – nem részletezett - akciókkal kívánnak hangot adni.




A törvényhozás stádiumában merülhet fel: milyen célt szolgál a média törvény, milyen szándék húzódik meg mögötte ? Nyilván az ellenfelek közül a célba vettek megszüntetése, tönkre tétele.
A mi térségünkben pusztán rend csinálás miatt nem hoznak törvényt. Bármilyen ehhez hasonló állítás maszlag .
Ha a törvény nem rögzíti pontosan milyen megnyilvánulást kívánnak milyen mértékben büntetni hanem azt a végre hajtó hatalom belátására bízza akkor az önkényuralmat szolgálja. Önkényuralomra márpedig módot nyújtanak a kiépülő ellenőrző és felügyelő intézmények .Média felügyelő bizottság, amit újfent kineveztek a többségi kormány famulusa.
A szándék érezhetően a média törvény ellen vétők szelektív likvidálása,vagyis azokkal kíván leszámolni akik ellen a törvény alkotó azt célszerűen kigondolta.