Kövess minket!

Médiapiac

Alkotmánybírósági kifogások a médiatörvény ellen

Három törvényt is alkotmányellenesnek ítélt az Ab. A médiatörvénnyel és médiaalkotmánnyal kapcsolatos kifogások kapcsán a Médiatanács azt közölte: megerősítést kapott.

Alkotmányellenes a médiatörvény és médiaalkotmány, illetve a büntetőeljárási törvény több rendelkezése, az egyházügyi törvényt pedig megsemmisítik – közölte hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab). A testület honlapján olvasható határozat szerint az írott sajtó tartalomszabályozásával, az újságírók forrásvédelmével, a médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségével, illetve a Média- és Hírközlési Biztos intézményével kapcsolatos egyes rendelkezéseket talált alkotmányellenesnek az Ab.

 

Kivették az írott sajtót

Az Ab indoklása szerint a hatósági tartalomfelügyelet önmagában nem alkotmányellenes az írott sajtó esetében sem, “de a jogalkotónak fokozott figyelemmel kell lennie arra, hogy a különböző médiumok szabályozását eltérő alkotmányossági mércék határozzák meg. Az Alkotmánybíróság az emberi jogok, az emberi méltóság, a magánélet, illetve a nyilatkozatot tevő személy jogai érvényesülésének médiahatósági vizsgálatát – a jogrendszerben meglévő egyéb jogérvényesítési lehetőségek figyelembevételével – az írott sajtó esetében a sajtószabadság alkotmányellenes korlátozásának ítélte”.

Annak érdekében, hogy az alkotmányellenesség jogkövetkezménye az audiovizuális média felügyeletét ne érintse, az Alkotmánybíróság nem az érintett tartalmi szabályok, hanem a törvény hatályának részleges, az írott sajtóra kiterjedő részének megsemmisítése mellett döntött. Mivel a megsemmisítéssel a nyomtatott és az internetes sajtótermékek a törvényben foglalt alkotmányos szabályok, köztük a sajtó-helyreigazítási eljárás hatálya alól is kikerülnek, az Ab a megsemmisítés időpontjaként 2012. május 31-ét határozta meg.

 

Erősebb forrásvédelmet kérnek

Ami a forrásvédelmet illeti, az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a rendelkezést, mely szerint az újságírót a bírósági és hatósági eljárásokban csak akkor illeti meg a forrásvédelem joga, ha az átadott információ közzétételéhez közérdek fűződött. A testület megítélése szerint ez a szabály alkotmányos indok nélkül nyitja tágra a sajtószabadság korlátozásának lehetőségét.

Az Ab emellett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg az információforrás felfedésére kötelezés egyébként alkotmányos indokaival – minősített adatok illetéktelen kezelése, nemzetbiztonsági érdek, bűnmegelőzés és bűnüldözés – összefüggésben. “Az újságíró kötelezése ezekben az esetekben is csak kivételesen, bírói kontroll mellett és akkor alkotmányos, amikor a hatóság a szükséges információkhoz egyéb módon nem juthat hozzá. Mivel a szabályozás nem tartalmazza ezeket a megszorításokat, ezért az Alkotmánybíróság felhívta a törvényhozót, hogy a hiányosságokat mind a médiaszabályozásban, mind az egész jogrendben pótolja” – áll a közlésben.

 

Visszafognák a hatósági adatéhséget

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a médiahatóság eljárásában a médiaszolgáltatókat terhelő adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó szabályozást is. Az Ab szerint a szabályozás hiányosságai miatt a médiahatóság olyan védett információkat – például ügyvédi titoknak minősülő adatokat – is megszerezhet, amelyek előzetes bírói kontroll nélkül a sajtószabadság és a jogorvoslathoz való jog sérelmére vezetnek. A testület megsemmisítette a médiatörvény 175. paragrafusát is, amely az egyes hatósági eljárásokban meglévő adatszolgáltatási kötelezettségen túl önálló “adatszolgáltatási eljárást” tett lehetővé a médiahatóság számára.

 

Sajtószabadságot korlátoz a biztos

Az Alkotmánybíróság a Média- és Hírközlési Biztos intézményét támadó indítványokat is elbírálta. Mint megállapította: a médiahatóság részeként működő, nem jogsértéseket, hanem érdeksérelmeket vizsgáló Biztos fellépése a sajtó tevékenységébe való jelentős állami beavatkozásnak minősül. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: “a sajtó tevékenységét részletes jogi előírások szabályozzák. E jogszabályi kötelezettségek érvényre juttatása érdekében a különböző hatóságok által indítható eljárások mellett nincs alkotmányos indoka annak, hogy a Biztos – pontosabban meg nem határozott – ‘méltányolandó érdekek’ sérelme vagy annak veszélye esetén fellépjen”. A Biztos intézményének létrehozása ezért a sajtószabadságot alkotmányellenesen korlátozza – áll az Ab közleményében. Mivel a Biztos a sajtószabadságot nem érintő témákban, így hírközlési ügyekben is eljárhat, a rá vonatkozó szabályozást az Ab 2012. május 31-ével semmisítette meg, így a jogalkotónak e tárgykörben is van ideje a jogintézmény esetleges újraszabályozására.

 

Megerősítve érzi magát a Médiatanács

“Az Alkotmánybíróság mai döntése megállapítja, hogy alkotmányos, ha a nyomtatott és az internetes sajtó tartalmára nézve a médiaszabályozás kötelezettségeket ír elő, és alkotmányos a sajtótermékek nyilvántartásba vételére vonatkozó előírás is. A döntés értelmében a sajtóval kapcsolatos hatósági feladatokat továbbra is Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács látja el” – reagált az NMHH Médiatanácsa az Ab határozatára.

Egy mondatban megemlítették: az Ab “a médiaalkotmány és a médiatörvény néhány rendelkezésének pontosítását, illetve kiegészítését írja elő a jogalkotó számára”. Egészében az Ab határozata nem befolyásolja az NMHH Hivatalának és Médiatanácsának eddigi gyakorlatát – von konklúziót a hatóság.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom