IT témájú magazin indult

IT témájú magazin indult
Végzős egyetemistáknak szánják a havonta megjelenő szaklapot. A magazint az IT Business kiadója jegyzi.

Új IT témájú lapot indított az IT Businesst is jegyző IT-Business Publishing Kft. (ITB). Az itbridge október 4-én jelent meg első alkalommal, s elsősorban a végzős egyetemistákat, leendő menedzsereket célozza meg.

A kiadó közlése szerint a havi megjelenésű szaklap célja, hogy kapcsolatot teremtsen az oktatás és a piac között, és közvetlen kommunikációs lehetőséget teremtsen a jövő vezetői számára.

A lap indulását piackutatás előzte meg, ennek nyomán döntöttek úgy, hogy van helye a piacon még egy IT lapnak, s ezzel a speciális tematikával lesz életképes - közölte a médiacég, amely szerint a nemzetközi trendek is mellettük szólnak.

"Büszkeséggel tölt el, hogy kezembe foghatom az itbridge első számát, hisz ezzel az ITB üzletmenetében új fejlődési pályára lépett. Az immár 9 éves itbusiness magazin mellett – amelyet közel 4 éve a multinacionális kiadóból kivásároltunk – most új médiatermékkel rukkoltunk elő" - mondta el a lapindítás kapcsán Sziebig Andrea kiadóigazgató.

Címkék: it business


Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód