MTV: még tart a türelem

„A 2010. január havi bérleti díjat még teljes összegben rendezte a Magyar Televízió, azóta részletfizetéssel törleszt” – közölte a társaság portálunk érdeklődésére, rövid és tömör nemmel válaszolva arra a kérdésre, a vállalat aktuális finanszírozási állapotában tudnak-e fizetni az év végéig.
Merthogy – fogalmaznak - az MTV-nek nem csak a bérleti díjra nincs forrása, ezért nem tervezheti azt, hogy a bérleti díjat egy két hónapig teljes összegben fizeti és ez alatt műsorgyártási, működési és egyéb kötelezettségeinek a kifizetését felfüggeszti. Éppen ezért igyekszik minden partnere részére kifizetéseket teljesíteni, igyekszik fizetési átütemezésben és részletfizetésben megállapodni.
A Bojtár utcai szerződés-újratárgyalását nem kezdeményezte az utóbbi hetekben a menedzsment, amelynek nincsenek is ilyen tervei – válaszolták azon tudakozódásunkra, próbálják-e árcsökkentéssel, a bérelt alapterület visszafogásával olcsóbbá tenni a működést. A bérbeadó Millenniumi Média Kft.-vel az MTV közlése szerint „rendkívül jó az együttműködés, még tart a türelmük”.
Az idei költségvetés csak a médiatörvényben előírt összegekkel rendeli támogatni a közmédiumot; a bevett juttatásnak számító különforrások elmaradásával közel havi egymilliárd forinttól esik el az MTV, amelynek éppen két éve nincs elnöke. A közmédiumot felügyelő közalapítvány pénteken döntött úgy, hogy - egy hónapon belül másodszor - az Országgyűlés, mint alapító elnökéhez fordul, a cég anyagi helyzetének rendezését kérve.
Az MTV Zrt. Felügyelő Bizottságának és a cég könyvvizsgálójának egybehangzó véleménye az, hogy „a költségvetési megszorítás miatt kialakult helyzetben a belátható jövőben az MTV Zrt. jelentős vagyonvesztése várható” – áll a választásokig már nem működő törvényhozás első emberéhez intézett levélben.
Utalnak arra: a kuratóriumnak nem áll módjában a helyzet orvoslása, ezért ismételten kezdeményezik Katona Bélánál „az alaptőke pótlását a vagyonvesztés megelőzése, valamint a fizetésképtelenség elkerülése érdekében”, valamint azt, hogy az e levélben foglaltakról tájékoztassa a kormányt.
A dokumentumban nem szerepel, hogy mekkora összegre tartana igényt a társaság.



