Wikileaks-klón a WAZ-tól

Wikileaks-klón a WAZ-tól
Meglovagolja a Wikileaks-hullámot a Magyarországon is aktív német WAZ-médiacsoport, csináltak egy „beszivárogtatóoldalt”. A feldolgozásért felelős csapat főnöke már kívánságlistát is írt. Van pár sztori ugyanis, ami szerintük a közre tartozik – de az arról szóló iratok nem kerültek nyilvánosságra. Még.

Az ötlet nem új, hiszen feladó nélküli, bepottyant borítékban vagy postai úton ma is érkeznek anyagok a szerkesztőségbe – a cél viszont az, hogy lépjenek minél szorosabb kapcsolatba az ügyek ismerőivel. A WAZ pedig a német piac első anonimitást ígérő dokumentumfeltöltési lehetőségét kínálja.

„Nem akarunk, és nem fogunk mindent ellenőrizetlenül nyilvánosságra hozni abból, amit ide feltöltenek. Kiindulópontnak tekintjük a papírokat és dokumentumokat a kutatásainkhoz” – nyilatkozta a társaság Der Westen nevű internetes portáljának David Schraven, a WAZ-csoport tényfeltáró anyagokért felelős vezetője, aki szerint egy-egy bepottyanó anyag „ebben az értelemben csupán a munka egyik eleme”..

Arra is gondoltak, hogy az ide feltöltött anyagokból kiindulva írt sztorik közlésekor csemegéznének egy kicsit a dokumentumokból, és megmutatnak párat a nagyközönségnek is. Ebben az esetben is vigyáznak azonban arra, hogy még véletlenül se sértsenek személyiségi jogokat, adatvédelmi előírásokat – például ne hozzák nyilvánosságra az anyagokban megjelenő, de az ügyben "ártatlan” munkatársak, érintettek kilétét, adatait.

Az oknyomozó aloldal másik szolgáltatása, hogy közvetlen kapcsolatot kínál a WAZ tényfeltáró csapata és az egyes ügyekben érintett polgárok között. Utóbbiak maguk választhatják ki, hogy telefonon, faxon, e-mailben vagy a hagyományos postai úton lépnek kapcsolatba a szerkesztőséggel, amelynek nem titkolt célja, hogy „közelebb kerüljön forrásaihoz”. Ennek a része, hogy az emberek tudják, kivel van dolguk – azaz a munkatársak valamilyen módon megjelenjenek az érdeklődők előtt. A szerkesztőség azt ígéri: aki kapcsolatba lép velük, akkora biztonságban tudhatja magát, mintha online bankolna. Ezt szolgálja az is, hogy a beérkező (vagy munkatársaik által beszerzett) adatokat több szerverre elosztva, külföldön tárolják majd, és a rendszer nem kapcsolódik a WAZ többi informatikai hálózatához.

Schraven szerint van pár olyan téma, amit nagyon szívesen feldolgoznának, ha befújna hozzá elegendő papírt a postaládába a szél. A nyári Love Parade-tragédiáról „mindenre szükségünk van. Mert sok olyan rendőrségi és belügyminisztériumi dokumentum létezik, amelyek álláspontom szerint a közre tartoznak” – adott le konkrét megrendelést a WAZ oknyomozó részlegének vezetője.



Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód