2011 legnépszerűbb Facebook oldalai

A Front Page Communications által üzemeltetett Fészbuker.hu éves tendenciákat összefoglaló elemzéséből az derül ki, hogy a 2011-ben már több mint hárommillió magyar felhasználóval rendelkező Facebookot rengetegen próbálták meghódítani: komoly reklámbüdzsével rendelkező nagy márkák, túlélésüket a közösségi média költséghatékonyságában látó kisebb-nagyobb vállalkozások, támogatókra vágyó politikai és civil szervezetek, valamint „rajongókat” kereső ötlet- és időmilliomosok. Nemcsak a sikerre éhezők rohama teremtett az aranylázhoz hasonló körülményeket a közösségi oldalon, hanem az is, hogy külső ellenőrzés hiányában a hódítók egy része a promóciókra és hirdetésekre vonatkozó szabályokat igyekezett a saját érdekeinek megfelelően alkalmazni. Ebben a változó közegben a legfőbb érték továbbra is a rajongószám, de az üzleti felhasználók többsége már felismerte, hogy a felépült tábor aktivitásának mértéke és minősége is legalább ennyire fontos.
A magyar Facebook oldalak 2011-es teljesítményének értékelésekor több szempontot is figyelembe vettek: az abszolút rajongószámban mutatott erősödés mellett növekedési arány és aktivitás alapján is rangsorolták az oldalakat. Az eredmények és a legjobbnak ítélt márkák februárban kerülnek nyilvánosságra, amikor a Fészbuker.hu több kategóriában díjazza az év Facebook oldalait. A nyertesek azon márkaoldalak közül kerülhetnek ki, amelyek már a tavalyi év első napján is működtek, tehát egész éves teljesítményükkel bizonyították, hogy érdemesek az elismerésre. A 2011-es adatok alapján többek között díjat kap „Az év Facebook brandje”, „Az év legtöbb rajongót gyűjtő Facebook oldala” és „Az év legdinamikusabban fejlődő Facebook oldala”.
A kisebbek bátrabban kockáztatnak
Kizárólag a rajongószám alapján megközelítve 2011 nyertesei azok az oldalak voltak, amelyek az év elején még nem is léteztek, de év végére már a legnagyobb magyar Facebook oldalak közé tartoztak. Ezek az oldalak elsősorban annak köszönhetik sikerüket, hogy népszerű kérdéseket felvető alkalmazásaik, okleveles kvízjátékaik a felhasználók üzenőfalára kép formájában posztolják válaszaikat – így biztosítják a vírusszerű terjedést. „Egy kisebb, ismeretlen márka inkább vállal kockázatot és próbálkozik olyan megoldásokkal, amelyeknek elképesztően sikeres piacszerző hatása lehet. Mivel azonban ezek komoly imázskárral is járhatnak, a nagy brandek többsége 2011-ben megmaradt a jól bevált, igaz lassabb közösségépítési módszerek mellett. Csak nagyon kevesen jártak az arany középúton és kezdték el integrálni a saját gyakorlatukba az új tapasztalatokat.” – mondta el a trendeket elemezve Bradács András, a Front Page Communications vezető tanácsadója.
A Fészbuker.hu adatai alapján az időközben mémmé alakult „Mi az indián neved?” kérdést feltevő Extreme Silver ékszer webáruház bizonyult a leghatékonyabbnak: néhány hét alatt sikerült a legnagyobb magyar oldallá válnia, az év végén már 907 ezer rajongóval rendelkezett. Az Extreme Silvert a fun7 követte több mint félmillió rajongóval, a 3. helyen pedig az utazom.com szerepelt, amely egyébként az elsők között használta a csodafegyvert, arról érdeklődve, hogy „milyen szakács vagy?”. Az új módszer hatékonyságára jellemző, hogy amíg 2011 első felében néhány tízezer új rajongó összegyűjtése többnyire elegendő volt a havi összesített lista dobogós helyéhez is, addig az év végén nem volt ritka, hogy ennyi rajongót naponta gyűjtöttek a vírusosan terjedő oldalak.
A magyar Facebook oldalak összesített sorrendje a rajongógyűjtés új, vírusos módszerének hatására alaposan átalakult az év második felére. Éves összesítésben a Túró Rudi vezette leghosszabb ideig a listát, majd novemberben megelőzte az I ♥ ALVÁS, év végére pedig az Extreme Silver és a fun7 is elé került.
Csökkenő érdeklődés a tévés oldalak iránt
Fontos változás volt 2011-ben, hogy a legnagyobb kereskedelmi televízió tehetségkutató és valóságshow műsorai lényegesen kisebb közösségi médiahatást generáltak, mint egy évvel korábban. Ez részben annak köszönhető, hogy nem sikerült megismételni a korábbi nézettségi adatokat és a körülöttük lévő felhajtást, valamint kevesebb energia irányulhatott a közösségépítésre. Az adatokra jellemző, hogy amíg 2010-ben az X-Faktor és a Való Világ sztárjai az összesített növekedési listák élvonalában szerepeltek, addig 2011-ben ez inkább kivétel volt, mint szabály. Kocsis Tibor, az X-Faktor 2011-es győztese például december végére éppen elérte a 20 ezer rajongót, miközben a korábbi győztes, Vastag Csaba egy évvel korábban ilyenkor már 70 ezernél járt, nem is beszélve Király L. Norbi 150 ezret is meghaladó rajongótáboráról.
Lájkvadászok
Szintén a tavalyi év fontos tapasztalatai közé tartozik, hogy sok rajongóbázis értékét megkérdőjelezte a nyereményvadászok tevékenysége. A felhasználók egy része ugyanis éppúgy aranylázban égett, mint a márkák, és az értékes nyeremények megszerzéséért külön „lájkcserélő csoportok” szerveződtek. Ezek a felhasználók nemcsak, hogy nem lettek elkötelezett rajongók, de sokszor a tisztességes játékosok kedvét is elvették a részvételtől. „2012-ben a hatékonyság kérdése még kiemeltebb szerepet kap majd egy-egy márka Facebook jelenlétének értékelésekor. Ahogy lecseng a lájkvadászat kora, úgy válik egyre fontosabbá a puszta jelenlét értéke és a területfoglalás csábítása mellett a Facebook oldal folyamatos fenntartására fordított erőforrások megtérülésének kérdése is.” – mondta el Bradács András.
Facebook Növekedési toplista 2011 – a legtöbb új rajongót szerzett oldalak
| Helyezés | Oldal neve | Új rajongók |
| 1. | Extreme Silver | 907 ezer |
| 2. | fun7 | 513 ezer |
| 3. | utazom.com | 391 ezer |
| 4. | ♥ Szeretem az anyukámat! ♥ | 387 ezer |
| 5. | Állatbolondok társasága | 361 ezer |
| 6. | ablak - zsiráf | 359 ezer |
| 7. | I ♥ ALVÁS | 347 ezer |
| 8. | I ♥ Csokoládé | 347 ezer |
| 9. | Nézd meg azt a lányt aki bevett egy Mentost és ivott rá Colát | 341 ezer |
| 10. | BandWars.org | 339 ezer |
Facebook Összesített toplista 2011 – a legtöbb rajongóval rendelkező oldalak
| Helyezés | Oldal neve | Rajongószám
(2011. december 31.) |
| 1. | Extreme Silver | 907 ezer |
| 2. | I ♥ ALVÁS | 591 ezer |
| 3. | fun7 | 512 ezer |
| 4. | Túró Rudi | 500 ezer |
| 5. | Mekizni jó! | 487 ezer |
| 6. | ♥ Szeretem az anyukámat! ♥ | 470 ezer |
| 7. | I ♥ Magyarország | 418 ezer |
| 8. | I ♥ NYÁR | 406 ezer |
| 9. | Showder Klub | 397 ezer |
| 10. | utazom.com | 391 ezer |
Az adatokat a Fészbuker.hu adatbázisa a Facebook Application Interface (Facebook API) és a Facebook hirdetéskezelőtől szerezte be, és az új rajongószám szerinti éves összesítés során minden magyar vonatkozású, az adatbázisban regisztrált oldalt figyelembe vett, amely év végére (2011. december 31.) rendelkezett legalább 3 ezer rajongóval. A vizsgált oldalak között nem szerepelnek a Wikipedia alapján létrehozott oldalak, valamint az alkalmazások oldalai.



