″A Foursquare egy hülyeség″

Kezdjük egy rövidítéssel: LBS, vagyis location-based service. Az LBS alatt helyfüggő szolgáltatásokat értünk, melyek mobil eszközökön használhatóak. Hasznos és szórakoztató információkat kaphatunk általuk (hol van a legközelebbi bank, milyen kávéház van a környéken, és van-e ott ismerősünk), de testreszabott időjárás-jelentést, autós nyomkövetést vagy akár kuponos kedvezményt is biztosíthatnak vásárlás során.
A mozaikszó még korántsem ismert a hazai piacon, a legtöbben csak néznek, ha meghallják, mit kell már megint megtanulni. Pedig ha valamikor, kétségkívül a következő pár évben eljöhet az áttörés e téren.
A Foursquare
A tavaly márciusban indult Foursquare idén márciusban már 725 ezer regisztrált felhasználót és összesen 22 millió check-int számlált. A helymeghatározáson alapuló szolgáltatás április 22-én átlépte a bűvös egymilliós határt. Pár esztendeje a Twitternek kétszer ennyi idő – két év – kellett az egymillió regisztrált eléréséhez (azóta viszont több mint százmillió Twitter-account létezik).
A Foursquare létrehozói (és egyben kulcsfigurái) Dennis Crowley és Naveen Selvadurai. Crowley életútjában lényeges momentum, hogy 2000-ben megalapította a Dodgeballt, amely a Foursquare elődje volt. A Google 2005-ben felvásárolta a szolgáltatást, s két évvel később Crowley otthagyta a Google-t, nem bírtak kijönni egymással. A Google a Google Latitude-ben találta meg az utódot, Crowley pedig Selvadurai segítségével elindította a Foursquare-t.
Idén július elsején (a kezdő 1,35 millió dolláros tőkeinjekció után) újabb húszmillió dollárt kapott a projekt. A már kétmilliós felhasználószám mellett a szolgáltatás gyakran volt túlterhelt (előfordul jelenleg is), valamint a 27 fős csapat is komoly költség New Yorkban, így az újabb befektetés szükséges lépés volt. A beruházást követően a Foursquare értékét 95 millió dollárra becsülik.
Mire jó a Foursquare?
Belép a felhasználó, s azonnal be tud jelentkezni (check-in) olyan helyszínekre, ahol éppen jár. A bejelentkezéseket látják foursquare-es barátai, de közvetlenül a Twitterre is küldhet értesítést az aktuális tartózkodási helyéről, így a nem foursquare-ező ismerősök is tudják, éppen hol van. Az egyes bejelentkezésekkel badge-ek (kitűző, jelvény, kinek hogy tetszik) gyűjthetők (természetesen mások nyomon követhetik a megszerzett kitűzőket), ugyanoda többször bejelentkezve pedig a felhasználó a hely virtuális polgármesterévé válhat (ezt is látják a később oda bejelentkezők). Számos badge ösztönzi a szolgáltatást kipróbálókat a használatra, a foursquare-es barátok között versenyhelyzet alakul ki. Gyakorlatilag az egész szolgáltatás szépen fel van építve a hiúságra és kíváncsiságra mint alapvető emberi tulajdonságokra. A felhasználók felvihetnek új helyszíneket is, ezek – ahogy az egyes bejelentkezések is – pontokat érnek, melyek alapján a rendszer osztogatja az érdekesebbnél érdekesebb kitűzőket.
Huszonéves geekek ingyenes játszótere – tartják sokan. Az alapító Crowley szerint nem szabad így behatárolni, hisz a Foursquare segítségével például egy reptéren is láthatjuk, van-e ott ismerős (üzletembereknek is hasznos lehet), vagy nagyobb parkokban megnézhetik az anyukák, van-e ismerős anyuka gyerekkel a környéken.
Mi ebben az üzlet?
A következő nagy hirdetési lehetőség a hiperlokális mobilreklám lesz. A Foursquare munkatársain kívül amerikai elemzők is állítják ezt. Dennis Crowley értékes marketingeszköznek tartja a Foursquare-t a helyi hirdetők piacán. Tavalyi indulásuk óta több mint tízezer partnerkapcsolatot alakítottak ki, a nagyobb nevek közül néhány: VH1, Music Televison, Louis Vuitton, The Wall Street Journal.
Rettegjen a Foursquare!
Ha egy piacon egy szolgáltatás egyedüliként van jelen, annak több mint gyanús a létjogosultsága – mondják. A Foursquare-nek ettől nem kell tartania. A nagy játékosok (Google, Facebook) is dolgoznak helyfüggő szolgáltatásokon (a Facebook platformja augusztus 18-án indult el Places néven, egyelőre azonban csak az Egyesült Államokban vehető igénybe – a szerk.), de számos kisebb szereplő létezik még a piacon: Gowalla, Loopt, MyTown, Brightkite, Whrrl, Hot Potato, Layar. Mindezek mellett ott van a Yelp, az Egyesült Államok online arany oldalas sikertörténete is (a weben havi 31 millió látogatóval). Ők egyáltalán nem félnek a Foursquare-től.
És a biztonság?
A személyes adatok biztonsága egy külön cikket is megérne. Divat pellengérre állítani a mai tizenéveseket, akik ész nélkül töltik fel félthető személyes adataikat, képeiket a web minden zegzugára. A Foursquare-használókra ennél is nagyobb veszély leselkedhet: mivel nyomon követhetővé teszik, éppen hol tartózkodnak, rosszakaróik rögtön látják, mikor nincsenek otthon. Innen már csak egy lépés, hogy baj történjen.
Dunder Krisztián
Foursquare-tippek haladóknak
Foursquare-alkalmazások – a cikk írásakor bő száz ilyen között lehetett szemezgetni.
Foursquare 101 – részletes útmutató a Foursquare használatához.
Foursquare-rangsor – megnézhetjük, hányadik helyen vagyunk a Foursquare-felhasználók rangsorában.
Foursquare Google Maps Mashup – a foursquare-es bejelentkezések ábrázolása Google-térképen.
Foursquare-vizualizáció – láthatóvá válik, hol jártunk, milyen útvonalat követve jelentkeztünk be az egyes helyszínekre.
Footfeed – segítségével egyszerre több szolgáltatáson keresztül jelentkezhetünk be ugyanoda.
Pannon Útkereső, T-Mobile Célravezető
Magyarországon a Telenornak (akkor még Pannon) már 2005-ben volt WAP-on keresztül igénybe vehető hasonló szolgáltatása (sőt, kézzel megadott helyszín alapján működő elődje már 2001-ben létezett). A Pannon Útkeresővel cellainfó alapján lehetett rákeresni közeli benzinkutakra, postákra, bankautomatákra. A szolgáltatást a távközlési cég évekkel ezelőtt megszüntette, talán túl korai volt.
A T-Mobile Célravezető néven nyújt helyfüggő szolgáltatást. WAP-on és SMS-ben is hozzáférhető, benzinkutak, bankautomaták, éttermek, patikák és T-Pontok információi érhetők el vele.
Felhasználói vélemények
Megkérdeztünk néhány heavy usert, mit gondolnak a Foursquare-ről:
krankovics: Szerintem remek példa a közösségi alapon működő mobilapplikációra.
rmoczar: Gyakori szerverleállások, rengeteg duplikáció, viszont még mindig ezen van a legtöbb ismerősöm. A Gowalla jobb egyébként.
ricsi: Én a Where Do You Go miatt használom. Jópofa hőtérképen látni, merre járok. :-)
sycko: A mostani geoappok kb. azon a szinten vannak, mint a 33,6 k dial-up a hozzáférés-üzletágban. A 4sq egy nagyon egyszerű és béta-app.
Flekács Zoltán: Hype.
Gutyán Róbert: Szerintem is hype, + számomra feltűnési viszketegséget idéző.
Berki Péter: 2-3 hétig vicces, de aztán unalmassá válik. Mondjuk ha többen használnák az ismerőseim közül, akkor minden bizonnyal izgalmasabb lenne. Hasznosak viszont a helyekhez fűzött userkommentek, jól tudnak jönni egy-egy szórakozóhely kiválasztásánál. Kellene még egy csavar a dologba, mert a badge-gyűjtögetés szerintem csak ideig-óráig köti le az embert. Asszem, az USA-ban már van olyan, hogy ha mayor badge-ed van egy kávézóban, akkor ott például ingyen fogyaszthatsz, ez már elég jó motiváció. :)
Forgács Mariann: Én január óta használom, akkor még a Gowallával párhuzamosan teszteltem. Később ide csatlakozott több ismerősöm, ezért maradtam ennél. Az utóbbi időben egyre többször nem lehet bejelentkezni technikai hibák miatt, és ez nagyban rontja a felhasználói élményt. Fél év alatt sajnos nem futottam össze ismerőssel a Foursquare jóvoltából, pedig eredetileg ez (is) lenne a lényege. A polgármesteri címek elnyerése és megtartása vicces, de nem annyira, hogy hosszú távon csak erre használjam a szolgáltatást.



