Rendőrrádió indul

Rendőrrádió indul
Európában szokatlan formátummal jelentkezik nemsokára az egyik palesztin rádióadó. Térségbeli, sikeres vállalkozásokat másolnak.

A Gázai-övezetben hónapokon belül elindulhat az al-Hajat (Élet) névre hallgató adó, amelyet a helyi rendőrség működtetne. A régióban Izrael és Jordánia mondhat magáénak ilyen adót – azokat azonban a hadsereg működteti. Utóbbihoz már menesztettek is néhány tisztet, hogy élőben tanulmányozzák a feladatot.

Hivatalos közlés szerint erősíteni akarják a kapcsolatot a lakosság és a rendőri kar között, de nem szorítkoznak majd a bűnügyi és azzal kapcsolatos témákra.

Törökország korábban jelezte, hogy megtámogatja a vállalkozást egy adótoronnyal, de a szervezők segítséget várnak az Európai Unió helyben működő rendőri egységétől is.



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód