Új rádió a balatoni éterben

2
Új rádió a balatoni éterben
A tegnap elindult új Balaton Rádió Siófokon és 15 km-es körzetében fogható.

Közel egyéves előkészítés előzte meg, hogy tegnap délben megkezdhette adását a Balaton Rádió az FM 88,7 MHz-en, ahol a rádióadót üzemeltető kft. tájékoztatása szerint a friss, fiatalos és változatos zenei kínálat mellett a helyi értékeket helyezik előtérbe. A zenei műsorok mellett rendszeresen jelentkeznek majd kitelepülésekkel, valamint infotainment típusú, lokálpatrióta szellemiségű hír- és magazinműsorokkal.

„A rádió által elérni kívánt célcsoport a Kelet-Balaton térségében élő, valamint a nyaranta itt üdülő fiatal és fiatalos hallgatóközönség” – mondta Szabó Ferenc, a Balaton Rádió Kft. ügyvezető igazgatója. „Adásunk a földi sugárzás mellett természetesen a kor igényeihez alkalmazkodva online is elérhető, így az itt nyaralók magukkal vihetik a balatoni hangulatot, ha hazatérnek szabadságukról” – tette hozzá.

Gálosi Szabolcs, a Balaton Rádió programigazgatója arról is beszélt, hogy a rádió indulását egy többnapos teaser kampány előzte meg, amelynek keretében a frekvencián vízcsobogás volt hallható, amit bizonyos időközönként egy hang szakított meg, közölvén az indulás időpontját és a frekvenciát – a rádió nevének említése nélkül.



Hozzászólok
2 hozzászólás
Hozzászóló: Gálosi Szabolcs
2012. január 13. 19:03

Szia Sanyi!

Csak a név egyezik, a csapat, a frekvencia, a stílus és a koncepció teljesen új. :)

Jó rádiózást!

Gálosi Szabolcs

Hozzászóló: Sanyi
2012. január 13. 17:44

Ennek van valami köze a régi Balatonhoz? (88.2)

 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód