Aggasztó az állami pénz

Noha az egy eurónál is alacsonyabb havi díj az egyik legkisebb tagjaink körében, ez adja a TVR bevételeinek több mint 80 százalékát – világít rá a levélben Ingrid Deltenre főigazgató. Szerinte ezért a konzervatív és szociáldemokrata képviselők által szorgalmazott lépés ellehetetleníteni a csatornák és az öt regionális stúdió működtetését, valamint a további szolgáltatások – köztük a webcast – nyújtását a jelenlegi szinten. Ezzel pedig azt kockáztatják, hogy kevesebb és alacsonyabb színvonalú produkciót bocsát ki a román köztelevízió – szól az érvelés.
Nem arra kell használni a gazdasági válságot, hogy aláaknázzák a TVR képességét feladatai végrehajtására – jegyzi meg az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) főtitkára, aki emlékeztet arra is: egy tavaly szeptemberi határozatában az Európai parlament kimondta, hogy a közmédiumok számára biztosítani kell a megfelelő forrásokat ahhoz, hogy politikai és piaci hatásoktól szabadon teljesíthessék feladatukat.



