Javított a CME

Javított a CME
Javuló mutatókról tanúskodnak a térség egyik legnagyobb médiavállalatának most közzétett első féléves adatai.

A régió hat országában működő Centrak European Media Enterprises (CME) 201,3 millió dolláros nettó forgalmat ért el a második negyedévben, szemben a 2009 ugyanezen időszakára kimutatott 183 millióval. 2010 első hat hónapjában 319,2 millióról 345,4 millió dollárra javítottak.

Adrian Sarbu, a társaság vezérigazgatója az eredményeket kommentálva arról beszélt: a forgalom 15 és az OIBDA (az amortizáció levonása előtti működési eredmény) 6 százalékos emelkedését úgy érték el, hogy közben a tévés piacok hirdetési bevétele négy százalékkal csökkent. Az év első felében csak Csehországban és Szlovéniában érzékeltek számottevő fellendülést, de a második hat hónapban – meglévő eredményeik alapján – javíthatnak a többi piacon is.


Digital Expo
Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód