Liptai Claudia és Till Attila vezeti a Megasztárt

Liptai Claudia és Till Attila vezeti a Megasztárt
Tavasszal jön a zenés tehetségkutató hatodik szériája, ehhez használja a megszokottnak tekinthető párost a TV2.

Liptai Claudia és Till Attila vezeti a Megasztár hatodik szériáját - jelentette be a TV2. Nem meglepetés a választás, a páros több mint tíz éve dolgozik együtt. Az újabb sorozat tavasszal érkezik, tavaly őszről került át ebbe az időpontba.

"Nagyon jó érzés, hogy ebben a műsorban léphetek újra a nézők elé, hiszen nagyon közel áll a szívemhez. Amikor búcsúztam, nagy szükségem volt a pihenésre, de bevallom, mostanra már hiányzott a feladat és ez a számomra oly fontos csapat" - mondta el Liptai Claudia.

"Az egyik legállandóbb dolog mostanra az életemben a Megasztár lett. A kezdetektől részt veszek a műsorban, ami minden évadban más és más, hiszen a versenyzőktől függ, hogyan alakul. Felemelő, hogy igazi fiatal tehetségeknek segítünk lehetőséghez jutni az egyes szériákban. Claudiával pedig remek csapat vagyunk: éppen tíz éve álltunk először közösen kamerák elé, ismerjük egymás minden rezdülését. Boldog vagyok, hogy idén is együtt vezethetjük ezt a műsort!"  - tette hozzá Tilla.



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód