2014. október 27.

114 milliárd közmédiára

A büdzsé növekedésének mértéke nem kiemelkedő, azonban abszolútértéke igen jelentős.

A büdzsé növekedésének mértéke nem kiemelkedő, azonban abszolútértéke igen jelentős.

A Napi.hu értesülései szerint a 2015. évi költségvetés tervezete szerint a közmédia 114,3 milliárd forintból gazdálkodhat majd. A portál, valamint a hírt átvevő több oldal szerint ez komoly emelkedést jelent 2014-hez képest. Az NMHH, a Médiatanács és az MTVA összesített számait nézve (erre vonatkozik a 114,3 milliárdos összeg) a teljes növekedés az idei év 112,08 milliárdos büdzséjéhez viszonyítva 2%, ezen belül az MTVA kerete 3,2%-kal bővül, az NMHH-é nem változik, a Médiatanácsé pedig kismértékben csökken. (2013-ban a teljes költségvetés még 118 milliárdra rúgott.)

Vagyis az összes tervezett kiadás növekedése az MNB prognózisa szerinti 2,5 százalékos infláció alatt marad, míg az MTVA-é annál valamivel magasabb. Érdekesebb kérdés az összeg abszolútértéke, illetve annak felhasználási módja. A Napi.hu cikke a forrás alapján hivatkozik arra, hogy az MTVA büdzséjén belül műsorgyártásra 61,46 milliárd forint jut. A korábbi költségvetési törvények, illetve az MTVA beszámolói alapján nehéz visszafejteni a műsorgyártási célú ráfordításokat, néhány tétel azonban azonosítható: a 2012-es és 2013-as beszámoló alapján közvetítési jogokra és közvetítővonalakra 11-12 milliárd forintot, film- és műsorgyártásra (anyagjellegű ráfordítások között) bő 7 milliárdot, híranyagokra 1,5 milliárdot fordít az MTVA, míg a műsorgyártással kapcsolatos külső szolgáltatásokat 1 milliárd forint körüli értékben vesz igénybe, és zenei, irodalmi jogdíjakat is hasonló nagyságrendben fizet.

Nyaralni készül? Utasbiztosításával most segíthet is!

4 órája

Az Európai Utazási Biztosító csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programjához, amelynek keretében online vásárlóik felfelé kerekíthetik az általuk fizetett összeget, a különbözettel pedig a szervezet munkáját segítik.