2014. szeptember 23.

2017-re a világ fele netezni fog

Már most is 40 százalék felett vagyunk, ami az év végére 2,9 milliárd felhasználót jelenthet globálisan.

Már most is 40 százalék felett vagyunk, ami az év végére 2,9 milliárd felhasználót jelenthet globálisan.

Megjelent az ENSZ széles sávú internettel foglalkozó bizottságának friss State of Broadband jelentése, melyből megtudható: 2017-ben már a világ népességének több mint fele rendelkezhet internetes hozzáféréssel. A legjelentősebb hajtómotort jelenleg az okostelefonok és a táblagépek gyors terjedése jelenti.

Már most is 40 százalék felett van az internetezők aránya, ami azt jelenti, hogy a 2013-as 2,3 milliárd után 2014 végére a netezők száma elérheti a 2,9 milliárdot. Mobil széles sávú hozzáféréssel 2014 végére 2,3 milliárd felhasználó rendelkezhet, öt év múlva ez a szám már 7,6 milliárd lehet a jelentés szerint. Már most is háromszor annyi mobilos széles sávú kapcsolat van, mint hagyományos fix vonalas.

A széles sávú internethez való hozzáférés terén Dél-Korea vezet: tavaly a háztartások 97, idén 98 százaléka rendelkezik ilyennel. Ha a fix vonalas széles sávú hozzáférések népességhez viszonyított arányát tekintjük, Monaco áll az élen 44 százalékkal, megelőzve a tavalyi elő Svájcot. Míg tavaly mindössze ez utóbbi piacon volt 40 százalék felett a penetráció, mostanra az előbbi kettőn túl Dánia és Hollandia is átlépte a határvonalat.

Ha azt nézzük, hogy az egyes országokban hányan neteznek, az Egyesült Államok a 19., megelőzve a németeket (20.), az ausztrálokat (21.), elmaradva viszont az Egyesült Királyságtól (12.), Japántól (15.) és Kanadáról (16.), emeli ki a jelentés.

Összesen 77 olyan ország van, ahol az online penetráció meghaladja az 50 százalékot, szemben a tavalyi 70-nel. A legalacsonyabb online penetrációt Afrika szub-szaharai régiójában mérték: Etiópiában 1,9%, Nigerben 1,7%, Sierra Leonéban 1,7%, Guineában 1,6%, Szomáliában 1,5%, Burundiban 1,3%, Eritreában 0,9% az arány.

A teljes jelentés és egy sor más érdekesség elérhető ezen a linken: http://www.itu.int/net/pressoffice/press_releases/2014/46.aspx#.VCE0m1eiJFI