2014. április 22.

3D: nagyobb képernyő?

A tévé felől a mozi irányába tolódhat el a háromdimenziós filmek piaca – állítják szakértők, akik szerint nemsokára Kína lehet a legnagyobb fogyasztó.

A tévé felől a mozi irányába tolódhat el a háromdimenziós filmek piaca – állítják szakértők, akik szerint nemsokára Kína lehet a legnagyobb fogyasztó.

A Screendaily cikke szerint már ma is innen származik a 3D-filmbevételek 30 százaléka, és évente mintegy háromezer moziteremmel nő a piac. A helyi forgalomnövekedés ezzel a globális két százalék tizenötszöröse, így pedig hamarosan ide kerül át a tavaly 7,3 milliárd dolláros piac hangsúlya.

Eközben az IHS arról számolt be, hogy – akárcsak 2012-ben – tavaly is több 3D-tévécsatorna zárt be, mint amennyi indult. Adataik szerint a 2010-es startkor 19, tavaly 26 ilyen adó működött, amelyek közül 17 tányéros platformon terjesztette műsorát. Az eddigi utolsó bezárásként a Viasat-csoport esetét említi a kutatócég.

Film készül a Ford és a Ferrari párharcáról

1 órája

Matt Damon és Christian Bale Oscar-díjas amerikai színészek főszereplésével forgatják azt az egyelőre cím nélküli filmet, mely a Ford és a Ferrari hatvanas évekbeli vetélkedéséről szól és jövő június végén mutatják be.

Az új Jurassic-film nyerte a hétvégét

1 órája

Könnyedén nyert a Jurassic World: Bukott birodalom az észak-amerikai mozik jegypénztárainál, 150 millió dollárért (42 milliárd forintért )váltottak rá jegyet a nyitó hétvégén.