Kövess minket!

Médiapiac

48 millió forint bírság a UPC-nek

A szolgáltató közel két hónapon át ellehetetlenítette egy másik szolgáltató elérhetőségét.

A még szeptemberben hivatalból indított általános hatósági felügyeleti eljárás lezárásaként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 48 millió forint bírságot szabott ki a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-re, miután vezetékes és mobiltelefon előfizetői 2017. július 25-e és szeptember 18-a között nem érték el az On Line System Informatikai és Tanácsadó Kft. hálózatában lévő telefonszámokat. A most lezárult eljárás első fokú határozata szerint a UPC piaci magatartásával súlyosan megsértette a telefonszolgáltatás nyújtására vonatkozó azon alapvető európai uniós és hazai jogszabályokat, melyek szerint biztosítania kellett volna az előfizetői számára valamennyi hívószám elérhetőségét.

A szankció formáját és a bírság mértékét a hatóság számos szempontot figyelembe véve alakítja ki, így többek között az eset súlyát és az érintett előfizetők számát, az ismételtséget, a jogsértéssel okozott érdeksérelmet, az elért vagyoni előnyt és a piacra gyakorolt hatást is mérlegelve. Jelen eljárás lefolytatását az előfizetőkön túl maga az OLS is kérte, tekintettel arra, hogy a UPC a hívások továbbítását az erről folytatott egyeztetések után sem biztosította – írják.

2017. július 25-e és szeptember 18-a között, közel két hónapon keresztül a UPC saját vezetékes és mobiltelefon előfizetői számára nem biztosította az OLS saját számainak, illetve a szolgáltatóhoz máshonnan áthordozott hívószámok elérését, azaz az OLS előfizetői elérhetetlenek voltak a vizsgált időszakban a UPC előfizetői számára. Emellett a számhordozás rendszerének működési sajátosságai miatt a UPC előfizetőinek egy kisebb része (kb. 5%-a) ebben az időszakban nem tudta hívni azokat az előfizetőket sem, akik hívószámukat az OLS-től hordozták más szolgáltatóhoz. Súlyosbította a kialakult helyzetet az is, hogy a UPC a hozzá forduló előfizetőket, őket szándékosan félretájékoztatva, a másik szolgáltató ügyfélszolgálatára irányította, arra hivatkozva, miszerint a hiba az OLS hálózatában adódik. Ezzel szemben a vizsgálat feltárta, hogy a sikertelen hívásokat nem hálózati hiba okozta, hanem a UPC saját maga tiltotta le az OLS előfizetők elérését egy, az OLS-el nem rendezett egyéb elszámolási vita miatt.

A vizsgálat azt is megállapítja, hogy a UPC a sikertelen hívások miatti előfizetői panaszokat nem tekintette hibabejelentéseknek, azok ellenére sem tette meg a szükséges lépéseket, csak a vizsgálat elindítását követően intézkedett arról, hogy az előfizetői által kezdeményezett hívások egy harmadik szolgáltatón keresztül eljuthassanak az OLS és a további érintett szolgáltatók előfizetőihez. Fontos tény az is, hogy a UPC a késedelmes hibaelhárításért nem fizetett kötbért az előfizetőinek – ami egyébként jogszabályi kötelezettsége lett volna az érintett előfizetők kérése nélkül is –, ráadásul az érintett számok között több olyan is volt, melyek közintézményekhez tartoztak, elérhetőségük sok előfizető számára kiemelten fontos lett volna társadalmi szerepük és jelentőségük miatt (önkormányzat, idősek otthona, háziorvosi rendelő).

A hatóság szakemberei megállapították, hogy a UPC hozzávetőleg 22 ezer telefonszám elérhetőségét nem – vagy legalábbis nem teljes körűen – biztosította, több mint 38 ezer hívás sikertelen volt, ami összesen több mint 4 ezer UPC-előfizetőt érintett. A korábban az OLS-hez tartozó, de onnan elhordozott, tehát már más szolgáltatók hálózatában lévő számok elérhetetlensége miatt kívülálló szolgáltatók és azok előfizetői is érintettek lettek.

Az európai uniós és az annak megfelelően elfogadott hazai szabályozás alapján a telefon-előfizetőknek bármely, az ún. nemzeti számozási tervben található számot fel kell tudni hívni, függetlenül attól, hogy az melyik szolgáltató hálózatában van. A hazai jogszabályok ennek érvényesülése érdekében kötelezettségként kifejezetten elő is írják a szolgáltatók számára az együttműködést közvetlen megállapodásokkal vagy közvetítő szolgáltatók közbeiktatásával. Ha egy számot egy másik hálózatba hordoztak, a hívó fél szolgáltatója köteles gondoskodni arról, hogy a hívás a megfelelő szolgáltatóhoz legyen irányítva – teszik hozzá.

A bírság kiszabásával az NMHH nyomatékosítja, hogy valamennyi szolgáltató köteles saját hálózatából biztosítani a nemzeti számozási tervben szereplő, az NMHH által kijelölt valamennyi telefonszám elérhetőségét. A UPC magatartása súlyosan sértette saját előfizetőinek jogait és érdekeit, de negatív hatással volt az érintett piaci szereplőkre és azok előfizetőire is. Az NMHH a jövőben is határozottan fellép az előfizetők jogainak védelmében, és a fokozatosság és arányosság elvét alapul véve szigorúan szankcionál minden jogszerűtlen piaci magatartást.

Jelen elsőfokú döntés még nem jogerős, azzal szemben az elmarasztalt szolgáltató fellebbezhet a hatóság elnökénél.

Az NMHH az eljárás nyomán csak azon 31 előfizető vonatkozásában kötelezhette a UPC-t a hiba késedelmes elhárítása miatti kötbérfizetési kötelezettségének teljesítésére, ahol a UPC a hiba bejelentőjét be tudta azonosítani, mivel a bejelentésben az OLS mint érintett szolgáltató szerepelt. Az NMHH felhívja ugyanakkor valamennyi érintett UPC-előfizető figyelmét, hogy ha a fent megjelölt időszakban sikertelenül próbáltak hívni az OLS hálózatában lévő vagy onnan elhordozott számot, és ezzel kapcsolatban a UPC felé hibabejelentést tettek (kizárólag ebben az esetben), de a szolgáltató részükre kötbért nem fizetett, ezt mindenképpen jelezzék a szolgáltatónak. A jogszabályok alapján ugyanis a késedelmes hibaelhárítás miatt a szolgáltató köteles kötbért fizetni a hiba kijavítására nyitva álló 72 órás határidő eredménytelen elteltétől számítva minden megkezdett késedelmes nap után egészen a hiba elhárításáig, azaz 2017. szeptember 18-ig bezárólag.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom