2016. december 16.

A 364. hadosztály rejtélye a DoQ-n

A dokumentumfilm az igazságot keresi, miközben megvizsgálja az egység szóbeszéden alapuló történetét, és a kérdéses időszak hivatalos jelentéseit is.

A világháború alatt, mikor a szegregáció és a kegyetlen rasszizmus uralkodott az Egyesült Államokban, a fekete katonákból álló 364. hadosztály helyzete is kérdésessé vált a Mississippibeli képzési bázison. A beszámolók szerint táborukban nem volt ritka az erőszak, sőt a gyilkosságok sem, de vajon mit történt valójában?

A szemtanúk honfitársaiktól való félelemről és gyilkosságokról emlékeznek. Az egyik veterán, Malcolm LaPlace állítása szerint többször is előfordult, hogy felettesei átnézették vele a bejegyzéseit, és kijavíttatták a holtan talált áldozatokról szóló riportokat önkényes eltávozásra, mondván, hogy rossz volt az információ, amit kapott. Ki kérdőjelezhette volna meg az ezred parancsnokának szavait?

Mivel a hivatalos kivizsgálások alkalmával mindössze egy balesetről esett szó, a történetek csupán a nagyapák elbeszélései által válthattak ismertté. Azt, hogy a félelem jogos volt a ’40-es években, senki nem kérdőjelezheti meg. De hova lettek az állítólagos erőszak és gyilkosságok nyomai? Bizonyos beszámolók hamisított aláírásokról, eltűnt riportokról és a dokumentációból furcsamódon kimaradt időszakokról is írnak.

A 364. hadosztályról szóló dokumentumfilm szemtanúk beszámolói alapján mutatja be a fekete katonákat érő megaláztatásokat, miközben próbálja megfejteni az ellentmondások eredetét.

Hol tart a magyar banki digitalizáció?

11 órája

Magyarország a hetedik helyen áll a vizsgált kilenc közép-kelet-európai ország rangsorában. Az elemzésbe vont nyolc legnagyobb hazai bank digitális fejlettsége csak a szlovén és a lettországi szereplőknél bizonyult jobbnak.

Megvannak a friss adatok! Ki a piacvezető?

12 órája

2018-ban a Sláger FM a leghallgatottabb adó Budapesten és Pest megyében - közölte a rádió stábja a friss adatokra hivatkozva. Ezt viszont vitatja a Rádió1 és a Retro Rádió.