2016. augusztus 22.

A FOX elhozza Carter ügynököt

Szerdán nálunk is elindul a Marvel sorozata, a Carter ügynök – közölte érintettsége okán a FOX csatorna.

Csillogó automobilok, szigorú szabású kosztumök, loknik és kalapok – a Marvel-sorozat az 1940-es évek Amerikájába kalauzolja a nézőket. A Carter ügynök ugyanis 1946-ban játszódik, amikor főhősünk, Peggy Carter (Hayley Atwell) hirtelen ráeszmél, hogy a háborúból hazatérő férfiak háttérbe szorítják.

Peggy-t inkább titkárnőnek nézik, mintsem profi ügynöknek, és a titokban működő SSR-nek (Strategic Scientific Reserve) dolgozó nő egyszer csak íróasztal mögött találja magát. Peggy szívesebben dolgozna terepen, ahol kamatoztathatná tudását, ezért örömmel vállalja régi ismerőse, Howard Stark (Dominic Cooper) megbízását. Stark találmányait ugyanis ellopták, és a tömegpusztító fegyverek csakhamar megjelennek a feketepiacon, a férfit azonban azzal vádolják, hogy ő adta el halálos fegyvereit. Stark megkéri Peggy-t, hogy segítsen tisztázni a nevét és felkutatni a fegyverkereskedőket. Peggy azonban ezzel nem kis rizikót vállal, hiszen akár börtönbe is kerülhet, ha kiderül, hogy titkos küldetést teljesít. Ráadásul miközben az ügy mélyére ás, felfedezi, hogy egy nagyobb veszély is közeledik, megbízói pedig nem feltétlenül azok, akiknek látszanak… - áll hétfői közleményükben.

Azt ígérik: a sorozatban a Marvel világából ismert szereplőkkel találkozhatunk, a Carter ügynök az „Amerika kapitány: Az első bosszúálló”, az „Amerika kapitány: A tél katonája”, valamint a „Marvel-kisfilm: Carter ügynök” nyomán készült.