2011. január 24.

A Foursquare alapítója még a földön jár

A cég alapítója szerint egyelőre szerénynek kell maradni, mert a céget illető percepciók és a valóság messze vannak egymástól.

A cég alapítója szerint egyelőre szerénynek kell maradni, mert a céget illető percepciók és a valóság messze vannak egymástól. Igencsak elüt ez a hang a mostanában olvasható értékelésektől: a Facebook 50, a Groupon 15 milliárd dollárt taksál befektetők szerint.

Egyelőre kis cégnek tartja a Foursquare-t a céget alapító s azt ügyvezető Dennis Crowley. A Mashable konferencia beszámolója szerint a cég irányítója szerénységre int, s úgy gondolja, nagy utat kell még megtenniük.

Ezzel együtt Crowley úgy látja, hogy a Foursquare-t illető percepciók csak részben túl rózsaszínek. Másfelől viszont sokan hajlamosan lekicsinyleni a benne rejlő potenciált. Valójában a szolgáltatás már nem geekek játékszere, ám ezt még bizonyítani kell a piacnak.

A siker egyik fő tényezőjének a vállalati kultúrát nevezte, amely kevéssé formális. A cégben dolgozók nem csupán mérnökök, hanem valóban értik a közösségi tér lényegét is - foglalta össze.

Miközben tehát úgy véli, hogy a Foursquare kinőtte a játékszer státust, Crowley óvatosságra is int. Az, hogy árnyaltan gondolkodik az általa felfuttatott divatos szolgáltatásról, legalább némi reménnyel kecsegtet, hogy maradt némi racionalitás a közösségi site-ok piacán.

A Groupont nemrégiben 15, míg a Facebookot 50 milliárd dollárra értékelték. Utóbbi site-ba nemrég tolt be a Goldman Sachs két menetben majd 1,5 milliárd dollárt. De nem is ez, hanem a Groupon 15 milliárdos értékelése lepte meg leginkább a piacot.

Utóbbi ugyanakkor olyan számokat produkál, hogy semmiképpen nem szabad rá legyinteni. Ennek bizonyítéka az is, hogy a Google elismerte: ha már nem sikerült a Groupont megvennie, hát lemásolja Google Offers néven.

 

A Foursquare kapcsán korábban közölt részletes írásunk elérhető itt.

Nyilvános az 5G-s frekvenciaárverés résztvevőinek listája

2019. szeptember 13.

Három jelentkezőt – a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t – vett árverési nyilvántartásba szeptember 13-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).