2010. május 27.

A Juventus Budapesten akar első lenni

Laczkó Endre ügyvezető igazgató számol a kockázatokkal, de növekedést és terjeszkedést tervez.

A Juventus rádió az első helyet célozza meg Budapesten és Pest megyében. Laczkó Endre ügyvezető igazgató örül az új rádiós mérés bevezetésének, amelynek szerinte még vannak gyerekbetegségei, de hónapról hónapra pontosabb számokat produkál. Az üzletben számol a kockázatokkal, de növekedést és terjeszkedést tervez. Mint mondja, a rádió önmagában sérülékeny, más médiumokkal is meg kell erősíteni.

Az év eleje óta új módszerrel mérik a rádiós hallgatottságot. Hogyan értékeled az első eredményeket a Juventus rádió szempontjából?

Nagyon örülünk az új rádiós mérés bevezetésének, amely az ügynökségek munkáját is megkönnyíti. Mint minden új rendszer, ez is küszködik még gyerekbetegségekkel. De nagyon jó hír, hogy mind a mérést végző kutatócégekkel, mind a piacon versenyző rádiókkal jó a kapcsolatunk. Együtt csiszoljuk a rendszert, hogy hónapról hónapra megbízhatóbb számokkal szolgálhassunk.

A dobogót az MR1 és két országos kereskedelmi rádió bérelte ki.

Országos szinten nem tudunk versenyezni a Class-szal és Neóval. Mi Budapesten és Pest megyében törekszünk vezető szerepre. Az áprilisi számok alapján egyes kategóriákban itt a második helyen állunk, de ha az utolsó három hónap összesített adatait nézzük, akkor nincsenek nagy ugrások, nagy kilengések a hallgatottságban. A kulcskategóriák terén, mint a reggeli műsor vagy a napi átlag, a Juventus Budapesten és Pest megyében vezető rádió mind reach-ben, mind share-ben.

Mi a rádió erőssége?

Hiszünk azoknak a kutatásoknak, amelyek szerint emberek 90 százaléka vagy zenét, vagy csak szöveget akar hallani. Tehát a talk-rádióknak és a zenei rádióknak van esélyük a piacon.  Mi nem azért nem beszélünk sokat, mert nem lenne mit mondanunk, hanem azért, mert a hallgatóink a zene miatt hallgatnak minket.

A rádiós piacon nagy kockázatot jelentenek a lejáró koncessziók. Mit gondolsz a közeljövőről?

A közeljövőről? Egy napot gondolkodunk előre… Az evolúciós szitán a rátermettek maradnak fenn. De most nem tudjuk, mi lesz ORTT-vel, mi lesz az ORTT és az NHH összeolvadásával, lesz-e új médiatörvény, ha igen, mikor lép hatályba, mit fog tartalmazni... Ilyen bizonytalansági tényezők mellett nagyon nehéz a jövőt lerajzolni.

A Juventus rádió itt van 21 éve, és itt is szeretne maradni. Igaz, a Sláger és a Danubius is itt volt nagyon hosszú ideig. Nem szabadna minden régi nagyot halálra ítélni. Van létjogosultságunk, és mindent meg is teszünk a folytatásért. Ha eljön az ideje, a legjobb pályázattal szeretnénk előrukkolni, és távlatilag nagyobb súllyal szerepelni a piacon. Ebben benne van, hogy a vidék felé terjeszkednénk, és a rádió mellett egyéb médiumokban is gondolkodunk.

Visszatértek a hálózatépítéshez?

Amikor a Juventus hálózatot épített, én még nem dolgoztam itt. A mai viszonyok között még nem lehet konkrét irányt kijelölni. De nagyobbak szeretnénk lenni. Lehetséges cél egy okos, átgondold network felépítése. A rádió önmagában sérülékeny. De ha komplementer médiumokat teszek mellé, a rádió nagyon jól működik mint kiegészítő médium. Megfontolást érdemel egy komolyabb online portfólió vagy egyéb médiafelület összekapcsolása a rádióval, hogy fajsúlyosabb szereplője legyünk a piacnak.