2012. január 24.

A Klubrádióért demonstráltak, a hatóság nem érti

Több ezren voltak ott a hétvégi demonstráción. Most is számháborúznak, ezúttal nem a tüntetők létszámán, hanem a pályázati összegeken.

Több ezren voltak ott a hétvégi demonstráción. Most is számháborúznak, ezúttal nem a tüntetők létszámán, hanem a pályázati összegeken.

Több ezren tüntettek a hétvégén a Klubrádióért és a szólásszabadságért a Batthyány örökmécsesnél. Felszólalt többek között Bolgár György, Pikó András, Arató András vezérigazgató, a rádió felé is kritikát megfogalmazó Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke, a Parti Nagy Lajos után műveit a közmédiában szintén letiltatott Závada Pál író és Bródy János zenész.

A Médiatanács még a hétvégén úgy reagált az eseményre, hogy Magyarországon nem lehet rádiócsatornákat betiltani, így az NMHH "nem vette el a frekvenciát" a médiumtól. Kiricsi Karola szóvivő az MTI-nek hozzátette: "ahogy a Klubrádiónak, úgy más rádióknak sincs saját frekvenciájuk; azok állami tulajdonban vannak, és a frekvenciák elnyeréséért pályázni kell". Szintén megemlítette: vannak jogorvoslati lehetőségek, amivel a rádió él is.

A Klubrádió műsorszolgáltatási jogosultsága a budapesti 95.3 MHz-es frekvenciára 2011 februárjában járt le, azóta a rádió ideiglenes műsorszórási engedéllyel működik. A Médiatanács a frekvenciát tavaly megpályáztatta; a december 20-ai döntés értelmében azt az ismeretlen hátterű Autórádió Kft. nyerte el. A Klubrádió a döntést jogi úton támadta meg, az eljárás folyamatban van, ahogyan a hatóság és a rádió másik ügye is a bíróság előtt van.

Aztán a keddi Ma reggel vendége volt a hatósági szóvivő, és úgy érvelt, hogy a győztes Autórádió Kft. 100-szorosan többet ígért, mint a Klubrádió.  Az 53 millió forintos minimális díj feletti részt számításuk szerint  0,4, illetve 40 százalékos többlet a limit felett. Erre a számításra aztán Vicsek Ferenc, a médium főszerkesztője úgy reagált, hogy ez "értelmetlen számmisztika".

"Ha ragaszkodunk a tényekhez, akkor a 2 millió forint az 53 millió forintnak a nagyjából 4 százaléka és nem négy tized százaléka.  A különbség tehát nem százszoros, hanem tízszeres, ha egyáltalán lenne értelme annak, hogy egy összetett pályázat egyetlen elemében szereplő számokat százalékos értékké alakítják és a százalékokat elosztják egymással. A Klubrádió megdöbbentőnek tarja, hogy a Médiatanács szóvivője a köztelevízió nyilvánossága előtt tízszeresen téved a Klubrádió kárára, és a megtévesztő hírt az MTI elemi ellenőrzés nélkül adja közre" - közölta Klubrádió.

Iszak Eszti: „A bántalmazóval kellene elbeszélgetni!”

1 órája

A cyberbullying jelenség a mai fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma, így az Influencer Festival minden résztvevője és olyan világmárkák is kiállnak a tudatos, felelős social media használat mellett, mint a Coca-Cola.

″Az Index marad, ami volt″

19 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.