2010. október 30.

A chipskirály tévéje

Bevásárolja magát hazája második legnagyobb kábeltévéjébe a tajvani chipsmogul, aki már évek óta szemez a médiapiaccal.

Bevásárolja magát hazája második legnagyobb kábeltévéjébe a tajvani chipsmogul, aki már évek óta szemez a médiapiaccal.

Caj Eng-meng Want Want China Holdingja 2,4 amerikai milliárd dollárt fektet abba, hogy partnereivel megvegye a a Chine Netowrk Systems (CNS) hatvan százalékát egy befektetési alaptól. Ezzel három másik jelentkezőt ütött ki a nyeregből.

A hazája negyedik leggazdagabb emberének számító élelmiszeripari vállalkozó apja üzemét fejlesztette tovább tejtermékekkel és italokkal is foglalkozó vállalatbirodalommá. vagyonát körülbelül ötmilliárd dollárra becsülik – olvasható a Forbes magazin egyik szerkesztőjének most megjelent blogbejegyzésében.

 

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

10 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

16 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.