Kövess minket!

Médiapiac

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra

A 2017. szeptember 27-29. között megrendezett IX. Nemzetközi Médiakonferencia előadásainak anyaga 2018 márciusában jelent meg könyv formájában. A kötet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szerkesztésében készült el.

A Gyermekmentő Szolgálat által kiadott „Kobak” könyvsorozat korábbi kötetéhez hasonlóan ez a példány sem kerül bolthálózatokba. A Gyermekmentő oktatási intézményeknek, könyvtáraknak, az Országgyűlésnek, hatóságoknak és a médiának küldi el a könyvet, illetve az érdeklődők a Szolgálat irodájában (Bp., VI. Teréz krt. 24.) ingyenesen juthatnak hozzá a kiadványhoz. A korábbi kötetek nagyon keresettek az egyetemi oktatók és hallgatók körében, oktatási segédanyagként vagy szakdolgozathoz. A kiadvány kétezer példányban jelent meg.

A kötet a háromnapos konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, melyeket 6 országból érkezett 80 elméleti és gyakorlati szakember – jogászok, pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, médiaszakértők, tartalomgyártók, civil szervezetek képviselői, játékszakértők, bankbiztonsági szakemberek – tartott.

A 2017-es konferencia fókuszában a médiaértés, a médiaoktatás, a médiatudatosságra való nevelés és a közösségi oldalak használata állt. A szakmai rendezvény a korábbiakhoz hasonlóan az NGYSZ kutatócsoportjának (Prof. dr. Kósa Éva, dr. László Miklós, dr. Antalóczy Tímea) előadásaival indult, amelyekben ismertették a 2000 fős mintán végzett alapkutatás eredményeit. A tavalyi adatfelvétel is általános és középiskolások (12-17 év között) körére terjedt ki, továbbá készült az elmúlt 20 évre vonatkozóan trendelemzés.

Prof. dr. Kósa Éva előadásában kiemelte, hogy az internetezéssel töltött idő 2005-höz képest meghatszorozódott. Ma átlagosan egy fiatal több mint 300 percet tölt naponta a neten. A fiatalok – szemben a szüleikkel – nem e-mailekkel tartják társaikkal a kapcsolatot, hanem a kommunikáció egyéb formáival (chat, messenger, skype stb.). Ami az internetes veszélyeket illeti, most sem tudhatjuk teljesen biztonságban a gyerekeinket, még mindig egyötödük-egyharmaduk ad meg magáról óvatlanul adatokat, illetve teremt nem csak online, hanem offline kapcsolatot is idegen személlyel.

Érdekes jelenség, hogy a megkérdezett felnőttek (30-as éveik elején járók) közel ugyanolyan mértékűnek érezték a saját gyerekkorukban otthon alkalmazott szabályokat a médiahasználatra vonatkozóan, mint amit ők maguk ma már szülőként alkalmaznak. Ugyanakkor a megkérdezett gyerekek-fiatalok többsége azt mondta, hogy szülőként majd szigorúbban fogja ellenőrizni a gyereke médiahasználatát.

Új és figyelmet keltő jelenség a médiaeszközök egyre fiatalabb korban történő használata. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tablet és az okostelefon leköltözött az óvodába. A nagyon korai médiahasználatnak az egészségre, az értelmi és a személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával a következő években elkerülhetetlenül foglalkozni kell, fűzte hozzá Kósa Éva.

Dr. László Miklós szociológus, a Gyermekmentő Szolgálat kutatócsoportjának tagja a húsz éve tartó kutatásról szólva elmondta, a munka célja az volt, hogy jobban megértsék és megértessék másokkal a digitális galaxis lehetőségeit és veszélyeit. Felidézte, hogy az 1998-ban szervezett első médiakonferencia fókuszában a televíziózás állt, 2005-ben a szülői mediáció, 2009-ben a biztonság, 2013-ban a közösségi média, 2017-ben pedig a médiakonvergencia kapott kiemelt hangsúlyt. A kutatási eredményekről szólva elmondta, hogy 2000-től 2017-ig az egy háztartásra jutó infokommunikációs eszközök száma a négyszeresére nőtt.

Az otthoni könyvek száma 2009 óta változatlan, ám az irodalmi művek olvasására fordított idő csökkent. Jelentősen csökkent a televíziózással eltöltött idő, a nyomtatott sajtón keresztül pedig szinte egyáltalán nem lehet elérni a gyermekeket, fiatalokat. A más platformokon történő olvasás, tévézés ezzel párhuzamosan megnőtt, pl. a fiatalok kedvenc sorozataikat jellemzően az interneten keresztül nézik. László Miklós kifejtette, hogy nem igazolódott be az a közkeletű vélekedés, hogy a gyermekek személyes kapcsolatai megszűnnek a túlzott internethasználat miatt, ez csak egy szűkebb rétegre jellemző, többek esetében az online és az offline kapcsolattartás egyensúlya mutatható ki. Például a fiatalkorúak 49 százaléka a barátaitól való eltiltást tartja a legsúlyosabb büntetésnek. A fiatalok jövőképe pozitívabb lett az elmúlt 20 évben, például arra a kérdésre, hogy lesz-e Magyarország 200 év múlva, egyre többen válaszolnak igennel (71%).

A kutatócsoport mellett Ságvári Bence végzett önálló kutatást, amely két kérdésre fókuszált. Egyrészt a 16-18 éves korosztálynak a közeljövő technológiáival kapcsolatos ismereteit, várakozásait és attitűdjeit, vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy milyen információk jutnak el ehhez a korosztályhoz azokról a technológiai folyamatokról, amelyek az életüket a jövőben alapvetően fogják meghatározni, és milyen érzésekkel, várakozásokkal tekintenek ebbe a ma még nehezen elképzelhető jövőbe.

A másik kutatási kérdés az online zaklatás középiskolai osztályközösségekben való megjelenésére, az áldozattá, illetve elkövetővé váláshoz vezető folyamat megismerésére fókuszált. A kutatás újszerűsége abban rejlett, hogy a kutatók az elemzéshez felhasználták a közösségek pozitív és negatív kapcsolati hálózatainak adatait, így az egyes személyek társas hálózatokban betöltött szerepének hatása is mérhetővé vált.

Az eseményen részt vett 9 külföldi előadó a hazájukban szerzett tapasztalataikat, jó gyakorlatokat osztották meg a közönséggel.

A konferencia főtámogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) volt, amely Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központokat és az Internet Hotline internetes jogsegélyszolgálatot is működteti.

Idén október 2-án egynapos ingyenes Safer Internet Konferencia kerül megrendezésre Budapesten, melynek címe „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” lesz.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom