2010. július 12.

A netezőknél bukta a tévé

Az internetezők kevesebb időt töltenek TV-nézéssel, mint internetezéssel – derül ki az Ipsos-csoport egyik felmérésének most publikált eredményeiből.

Az internetezők kevesebb időt töltenek TV-nézéssel, mint internetezéssel – derül ki az Ipsos-csoport egyik felmérésének most publikált eredményeiből.

A világ 23 országának polgárai körében készült online kutatás szerint a netezők kétharmada több időt szán az világhálóra hetente, mint amennyit tévénézéssel tölt. A 2009 novembere és 2010 januárja között a Canada.com számára készített Ipsos kutatás alapján úgy tűnik, hogy minden vizsgált országban elveszítette hegemóniáját a televízió az internetezők körében.

A Global Advisor felmérés során 24 ezer internetezőt kérdeztek meg 23 országban internetezési és televízió nézési szokásairól. A 23 ország mindegyikében meghaladja az 50 százalékot azon internetezők aránya, akik több időt fordítanak a világhálóra, mint a televízióra.