2019. április 24.

A pécsi egyetem hallgatói képviselik a magyar-cseh-szlovák régiót a L’Oréal Brandstorm döntőjén Párizsban

Április 16-án rendezték meg a L’Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek.

Idén összesen 210 hallgató, vagyis 70 csapat jelentkezett a versenyre. Közülük 16 csapat vehetett részt a pozsonyi regionális döntőn. A feladat az egészségtudatos fogyasztóknak szóló áttörő, innovatív bőrápolási élmény megtervezése volt. Az ötletnek kapcsolódnia kellett az Aktív Kozmetika Divízió üzleti modelljéhez és márkáihoz. A zsűri innovatív, digitális és fenntartható megoldásokat várt - áll közleményben.

A regionális fordulón a L’Oréal FaceTech csapat nyert, melynek tagjai a Pécsi Tudományegyetemről érkeztek, ötletük egy szilikonból készült, fenntartható, újrahasználható, okos arcmaszk volt, melynek digitális szenzorai az arcbőrt területenként, az arcbőr igényeinek megfelelően hidratálják, míg a hozzá kapcsolódó alkalmazás bőrápolási és sminktanácsokkal is ellátja a felhasználókat. Ötletüket május 23-án, a nemzetközi döntőn is bemutatják majd Párizsban. A tét nagy, ugyanis ha az ő ötletük tetszik leginkább a zsűrinek, 3 hónapos gyakornoki programot tölthetnek el a Station F startupnál, Párizsban.

„Remek lehetőség egy ilyen nagy, nemzetközi cég működésébe belelátni, ráadásul érdekes projekten dolgozhatunk. Jó volt látni a L’Oréal dolgozók lelkesedését, látszott, hogy szeretik, amit csinálnak, mintha egy nagy család lennének. Izgatottan várjuk a párizsi utazást és a döntő újabb kihívásait is” – mondták el a L’Oréal FaceTech csapat tagjai, akik két éve tanulnak a Pécsi Tudományegyetemen.

A második helyezett a cseh Vision from Prague cseh csapat lett, míg a harmadik díjat a szintén magyar Skinderella kapta.

A L’Oréal Brandstorm a kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, amely 27 éves története során a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát. A Brandstorm egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a versenyzőknek valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L’Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a L’Oréal zsűrijének prezentálhatnak.

A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felkutatása is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően.

8 millió 8 online filmre

1 napja

Két határon túli és hat hazai pályázó nyert összesen nyolcmillió forint támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának online tartalmak gyártását támogató pályázatán.