„A szolgáltatók ugyanazért a közönségért versenyeznek, de nagyon eltérő feltételek mellett” – állítja az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója. Míg például a Spotify megállapodott a lemezkiadókkal, a YouTube még mindig visszaél monopolhelyzetével. Tóth Péter Benjamin szerzőkről, jogdíjakról és magáról a zenéről.

Az Európai Parlament azon törvénytervezetét, amely meg kívánja akadályozni, hogy szerzői jogot sértő tartalmak kerüljenek a világhálóra, sokan úgy értékelik, hogy véget vet az internet szabadságának és a kreativitásnak.

Ha valaki egy mű felhasználásával pénzt keres, akkor egy méltányos részét oda kell adnia az alkotónak. A szerzőknek és az őket képviselő szervezeteknek, így az Artisjusnak is nagyon sok munkája van abban, hogy a javaslat eljutott erre a szintre. Egész Európában azon dolgoznak a kollégák, hogy a tervezet átmenjen, de azt látjuk, hogy az ellenoldali lobbi erősen próbálja tematizálni a történetet. (Az Európai Parlament július 5-én elutasította a 13. cikkelyt. A képviselők legközelebb szeptember 12-én szavaznak a kérdésben – a szerk.)

Kik az elsődleges haszonélvezői a jelenlegi helyzetnek?

A szerzők kreatív munkájából a technológiai cégek, mint a YouTube vagy a Dailymotion, gazdagodnak világszerte. Az összes megosztott tartalom körülbelül 20-30 százaléka kulturális – zenei és filmes –, amelyből a cégeknek bevétele keletkezik.

Az EU tizenhét évvel a Napster-botrány után kívánja szabályozni a zenei piacot?

Az említett online platformok tartalomszolgáltatóként jelennek meg, ugyanúgy, mint például a Google Play vagy a Spotify, amelyek viszont az illegális fájlcserélőkkel, az ellenőrizetlen feltöltésekkel szemben licencmegállapodásokat kötöttek a lemezkiadókkal, a közös jogkezelőkkel.

Közben a YouTube széttárja a karját, mondván, nem tehet arról, hogy felhasználói tartalmat töltenek fel a felületére. Azáltal, hogy a neki kedvező jogi háttérrel visszaél, kevesebb tartalmat, ráadásul alacsonyabb áron lehet jogosítani. A 13. cikkely azt érné el, hogy a platformszolgáltatóknak kötelezően meg kellene állapodniuk a jogtulajdonosokkal, de ettől még a felhasználók bármit feltölthetnének szabadon.

A professzionális előadóknak egy-egy zenei megosztón való megjelenés mennyire fontos Magyarországon? Az ezzel foglalkozó ügynökségek szerint ugyanis nem lehet túlzottan sokat keresni ezeken a platformokon.

Ebből az irányból is tökéletesen megközelíthető a probléma. Ha megkérdezzük a zenészeket, mire van szükségük a sikerhez, a Facebook-on és a YouTube-on való megjelenést a lista első három helye valamelyikén említik, az ebből származó jogdíjbevételek viszont alig érik el a két százalékot.

Nagyon régi alapelve a szerzői jognak, hogyha valaki egy mű felhasználásával pénzt keres, akkor egy méltányos részét át kell adnia az alkotónak. A platformok monopolhelyzetben vannak, a bevételeket nem fair módon osztják el.

Mennyire lehet itthon csak a szerzői jogdíjakból megélni?

Tavaly 28 magyar szerző keresett havi egymillió forint feletti összeget jogdíjakból, de nagyon sokan vannak, akik havi ötszáz forintot sem kapnak. Mindez úgy működik, hogy mi beszedjük a jogdíjakat, feldolgozzuk a hozzánk beérkező elhangzási adatokat, ezek alapján pedig kifizetjük a szerzőknek a nekik járó összeget. Egyre pontosabb a felosztásunk, így a pici összegek is eljutnak a szerzőkhöz, amit fontosnak tartok, és bizony motiváló, amikor egy kezdő megkapja a pár ezer forintját az első daláért. A derékhad, akik legalább havi ötvenezer forintra tettek így szert, körülbelül 1200 embert jelent.

Az ágazatra jellemző, hogy nem lehet egy forrásból megélni, a bevételeket máshonnan, például élő koncertekből kell pótolni.

Milyen zenei műfajok és előadók vezetik a legutóbbi felosztást?

Eladási darabszám alapján az összesített album- és válogatáslemez-lista első három helyezettje 2017-ben: Kowalsky meg a Vega, Ed Sheeran és az Ossian. A stream top100-as listát Ed Sheeran vezeti, akit Luis Fonsi és az Imagine Dragons követ.

A helyezésekből lehet látni valamilyen tendenciát?

A jogdíjak sokféle – rádiós, tévés és élő zenés – forrásból érkeznek.

A képlet nagyon egyszerű: sok elhangzásnak kell lennie, olyan helyeken, ahol számottevő bevételt lehet generálni. Jellemzően azok a szerzők keresnek jól, akiknek a szerzeményeit több előadó énekli, illetve azok rádiókban, tévécsatornákon és koncerteken is elhangzanak.

Egészen különböző a csatornák helyzete, a rádiónak és az élőzenének is saját logikája van. Ha azt nézzük, hogy bizonyos helyeken mennyi a magyar zene aránya, akkor a rádió nagyon fontos csatatér. A magyar zeneipar 2010-es évekbeli időszakát meghatározó egyik legfontosabb tényező az, hogy 2010-ben elfogadták azt a törvényi szabályozást, amely előírta a magyar zenék 35 százalékos kvótáját. Erről ugyanazok a viták zajlottak le nálunk, mint külföldön. A rádiók azt mondták, nincs annyi minőségi magyar zene, amennyivel meg lehet tölteni az adásidőt, aztán kiderült, hogy van, és még a hallgatottság is nőtt. A szabályozás előtt 20 százalék alatt volt, most pedig már 40 százalék felett van a magyar zene aránya, ez a jogdíjakban is megjelenik. A rádió azért is fontos terep, mert bár jön fel az online, az új zenék megismerésének a folyamatát erősen a rádió határozza meg.

Mennyire népszerű a komolyzene?

A kortárs komolyzenéről érdemes itt beszélnünk, hiszen a gyakran játszott művek többnyire nem védettek, ezek elhangzásáért pedig már nem jár jogdíj. Az adataink szerint tavaly 1778 olyan komolyzenei koncert volt, ahol védett művek csendültek fel. Ezek után körülbelül ötezer zenemű 522 magyar szerzőjének fizettünk ki jogdíjat. A komolyzeneszerzők számára ez egy fontos bevétel, hiszen ők előadóként kevésbé tudnak érvényesülni.

Milyen a magyar kontra külföldi arány az élő zenében?

Jellemzően 70 százalékban magyar, 30 százalékban külföldi szerzőkhöz jut a jogdíj a koncerteknél. A legutóbbi, fél éves időszakot felölelő jogdíj-felosztásunkból 87.600 zenemű 8378 magyar szerzője részesült. Ez összesen 12 585 koncertet jelent - tehát ennyi rendezvény adatait dolgoztuk fel fél év alatt.

Mennyire exportcikk a külföldi filmekben megszólaló magyar zene?

Erre vonatkozóan nincs adatunk. Filmzenei jogdíjakat televíziós és mozis játszás után tudunk kifizetni. Ha az arányokat nézzük, azt látjuk, hogy 68, illetve 13 ezer zenemű szólalt meg a tévében, illetve a mozikban, ezek közül 1360, illetve 153 származik magyar szerzőtől.

Messze a filmzene esetében a legalacsonyabb a magyar zenei arány. A mozi- és tévéfilmek mindössze 5-10 százaléka magyar alkotás.

Külföldön előszeretettel listázzák, melyik elhunyt énekes kereste a legtöbbet halála óta. Erre vonatkozóan van hazai adat?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, ugyanakkor mindig kényes pont, mert a szerzők, a jogutódok nem mindig örülnek a nyilvánosságnak. A legfrissebb adatok szerint 505 elhangzással az Élj vele boldogan (Fülöp Kálmán és Majláth Júlia szerzeménye – a szerk.) áll az első helyen. Második a Most élsz (Máté Péter dala – a szerk.), ezt követi a Kicsit szomorkás a hangulatom (Nádas Gábor és Szenes Iván szerzeménye – a szerk.). Hozzáteszem, érdekes megnézni, hány elhangzást tudnak produkálni a ma futó slágerek, nagyjából az említett szám tízszeresét.

A legtöbb külföldi sajtóban megjelenő elemzés tipikusan szakértői becslés. Ezzel szemben, mi egy nagyon átlátható és szigorú követelményrendszer alapján dolgozunk. Például egy nagykoncert után járó jogdíj bevételt is könnyen le lehet vezetni, ha azt mondjuk, hogy van 10 ezer ember az Arénában, akik nettó 10 ezer forintért váltanak jegyet. Ez 100 millió forint. A legkedvezőbb koncertjogdíjunk négy és fél százalék, tehát négy és fél millió forint jogdíjat utalunk át az illetékesnek. Ezzel el is árultam, hogy valaki ennyi jogdíjat kap.

Tóth Péter Benjamin
Tóth Péter Benjamin

Az Artisjus feladata közé tartozik a magyar zenei repertoár gondozása. Ez hogy néz ki a gyakorlatban?

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás - majd ezek alapján végzi a további elemzéseket. Az egyesület egyenként végzi a műsorok beazonosítását, ami a jogdíjak felosztásának alapja.

A közelmúltban jött létre az Üzleti transzformációs főosztályunk. Erre azért volt szükség, mert a szervezet 111 éves, vannak változások, amelyeket le kell követni: egyre több adat érkezik be, új szereplők jelennek meg a jogkezelői piacon, de az is látszik, hogy a szerzők számára a jogdíj fontosabb, mint 15-20 éve volt, valamint szerettük volna növelni a szolgáltatási színvonalat is. Az osztály munkájába hat területet csoportosítottunk: HR, kommunikáció, üzleti intelligencia, projektiroda, projekt tulajdonosok, folyamatmérnök. Reményeink szerint, mindez hozzájárul a fejlődéshez.

Hogyan látod a magyar könnyűzene nemzetközi piacon való érvényesülésének esélyeit? Egyáltalán van olyan előadó, aki idővel nemzetközi sztár lehet?

Remélem, nem lesz kiábrándító, amit mondok, de azt gondolom, sokkal előbb lesz sikeres magyar dalszerző, mint előadó. Ahhoz, hogy egy magyar előadó megtöltse a nemzetközi arénákat, profi gépezet kell, nagymértékű befektetés. Az nem elég, ha a produkció jól néz ki, ha az előadó játszik hangszereken, de még az sem, ha van színpadi jelenléte. Hiába, ha nincs mögötte az a dal, amit dúdolnánk.

Persze vannak rétegműfajok, mint például a világzene, ahol elértük, amit akartunk. Komolyzenében és jazzben is vannak jól megérdemelt magyar sikerek. Kevesen tudják, de a legtöbb Grammy-díja Solti Györgynek van, és bizony minden évben érdemes megnézni a jelöltek listáját, mert jellemzően van magyar kötődés.

A legutóbbi felosztáshoz négy tévécsatorna, köztük a TV2 nem szolgáltat adatokat, emiatt bírósághoz fordultatok. Mi lehet az oka ennek?

Áprilisban kiküldtünk a szerzőknek egy levelet, amelyben jeleztük, hogy a májusi jogdíjbevétel-felosztásban, mely csatornák szerepelnek: 52 rádió, 46 tévéadó, illetve a hiányzó négy adatai. (Mind a négy a TV2-csoport csatornája – a szerk.) Bíróság elé vittük az ügyet, tárgyalás még nem volt. A hivatalos válaszom: nyitottak vagyunk a megoldásra.

Milyen magánemberként a zenéhez fűződő viszonyod?

Aki zenével foglalkozik, az nem biztos, hogy mindig zenét akar hallgatni. Elsőként az jut eszembe, amikor Palya Beával mentünk a dalszerzőkért lobbizni Brüsszelbe, beszálltunk egy taxiba, amelyben szólt a zene, és Bea szólt a sofőrnek, hogy állítsa le, de rögtön. (Nevet.) Én magam is zenéltem, kijártam a zeneiskolát, zongoráztam. Aztán miután megpróbáltam megírni a saját listavezető dalom, eljött a pályaválasztás ideje, és úgy döntöttem, nem kergetem a zenei álmokat. Jogász lettem, de picit partra vetett halként igyekeztem valami zenével kapcsolatos területet keresni, így kezdtem el szerzői joggal foglalkozni. És bár nem biztos, hogy egy profilt meg lehet rajzolni, de tizenhárom éves korom óta Roxette-rajongó vagyok, magyar zenében pedig a Kaláka a favorit. Nem tudom, mikor mosódott át az agyam, de a munkám révén mindenkit szeretek, egyben tartom is a távolságot. Inkább azt figyelem, mikor csillan meg a professzionalizmus, és akkor mindegy, hogy az heavy metal-e vagy mulatós zene, a tudatos építkezést értékelem.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/7-8. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.