2012. március 29.

A zselé esete a tölgyfaasztallal

A szerkesztőségekre ereszkedő nyomásról mindkét fél tehet, hangzott el konferenciánkon és korábban a Weyer Balázzsal készült rádióinterjúnkban is.

A Médiapiac & Kutatás 2012 konferencián kerekasztalozva Weyer Balázs megismételte a rádióműsorunkban korábban elmondottakat: a szerkesztőségekre ereszkedő nyomásról mindkét fél tehet. Íme a korábbi interjú írásos összefoglalója, mert - sajnos - az ott elhangzottak különösen aktuálisak mostanság.

A Médiapiac & Kutatás 2012 konferencia egyik délutáni kerekasztalában Weyer Balázs Nádori Péterrel, Fazekas Ildikóval és Havas Katalinnal beszélgetve megismételte a rádióműsorunkban korábban elmondott tételt, miszerint könnyű volna minden nyomást és öncenzúrát pusztán a médiatörvényre vagy a hatóságra fogni. A nyomás legalább annyira múlik a "nyomotton", mint a "nyomón". "Nem mindegy, hogy tölgyfaasztal vagy, vagy egy tál zselé" –foglalta össze a szerkesztői, újságírói felelősség kapcsán.

Ugyanott Nádori Péter elmondta: nincs újságíró szakma, nincs szolidaritás, mert úgy alakult, hogy újságírók tömegei politikai alapon definiálják magukat, és csak másodlagos számukra a nyilvánosság. „Így a más prioritásokkal dolgozókkal nem vállalnak szolidaritást” – tette hozzá. Nádori szerint lehet a médiatörvényre sok rosszat mondani, de amíg nem "lengették be", addig a média maga is tett az etikai kérdésekre, az olvasói véleményekre. "Ha kijöhet pozitív ebből, az egy felelősebben gondolkodó, önreflektívebb média lehet" – mondta.

Mivel a téma rendkívül aktuális, elég csak a legutóbb Stumpf Andrásnak, a Heti Válasz újságírójának Schmitt Pállal kapcsolatos publicisztikája körüli történésekre gondolni, íme, a rádióadás hangzó anyaga után a szöveges összefoglaló is:

Kik és milyen céllal hozták létre a Főszerkesztők Fórumát?

A Főszerkesztők Fóruma azzal a céllal jött létre, hogy közösen fektessünk le olyan szakmai sztenderdeket, amelyeket mindannyian osztunk és elfogadunk, és aztán törekedjünk arra, hogy azokat minden csatlakozó be is tartsa. Erre azért van szükség, mert a sajtó, miközben nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, sok kihívásnak is van kitéve. A dokumentum elsősorban az etikai kihívásokra fókuszál. A válság etikai szempontból nagy kihívás, hiszen amikor az üzlet rosszul megy, nagyobb a kísértés a szabályok megszegésére. Emellett persze kihívást jelentenek a jogszabályi és a technológiai változások. Léteznek azonban örök szabályai a szakmának, ezeket próbáltuk a dokumentumban összefoglalni.

A Főszerkesztők Fórumát a piac 20-25 legnagyobb szereplője hozta létre. Nem az a cél, hogy csak ők legyenek a tagjai, de az egyeztetést nem tudtuk több emberrel végigcsinálni. Most azt szeretnénk, hogy minél többen csatlakozzanak, és vállalják fel a lefektetett alapelveket.

 

Minden magára valamit adó szerkesztőségnek és az újságíró szervezeteknek is van etikai kódexük. Az, hogy a főszerkesztők egy újabbat hoztak létre, kritikája a meglévőknek?

A szerkesztőségi etikai kódexeknek nem, azokra szükség van, mert minden szerkesztőség más és más bizonyos értelemben. Ez a dokumentum azt foglalja össze, amiben közösek a szerkesztőségek értékei. Az újságíró szervezetekre nézve viszont kritika, nem töltötték be a szerepüket az elmúlt húsz évben. Ha másképp működtek volna, lehet hogy nem lett volna szükség erre a kezdeményezésre.

 

A kihívások egyike az új médiaszabályozás, melynek kapcsán sokan cenzúrát, legalábbis annak a veszélyét, lehetőségét emlegetik. Ennek mi volt a súlya azon sok indok között, ami miatt több év után sikerült végre létrehozni a Főszerkesztők Fórumát?

Az új médiatörvénynek kevés volt a súlya annyiban, hogy az egészet még bőven a megszületése előtt kezdtük el szervezni, közel négy éve. Az akkori médiatörvénnyel is bőven volt elég baj, és volt 2009-ben is egy médiatörvény kezdeményezés, ami szintén elég ijesztő volt a maga idejében. Erre a szervezetre tehát a mostani médiatörvénytől függetlenül is szükség lett volna, hiszen a szakmának korábban is látszott egy csomó, belülről fakadó problémája.

Az én megközelítésem az, hogy ne a külső indokok mögé bújva kerüljük meg a saját problémáinkat, mert van elég belső baja az iparágnak, azokkal kell megpróbálnunk kezdeni valamit. Akkor egyébként könnyebb lesz a külső hatások ellen is fellépni. Ezeknek a belső problémáknak az eredménye és egyben az eredője az, amit én a legnagyobb gondnak látok, hogy a közönség, a társadalom bizalma rendkívül alacsony a szakma iránt.

 

Talán nem is alaptalanul.

Nem is alaptalanul, de ez egy öngerjesztő folyamat: ha alacsony a társadalmi bizalom, akkor a sajtó nem is tudja ellátni a feladatát. Mindenekelőtt az a cél, hogy ez megváltozzon. Egyébként az intézményi rendszer egésze iránt nagyon alacsony a közbizalom, és erről nehéz leválasztani a sajtót. Árulkodó, hogy a politikai-közigazgatási intézményekével párhuzamosan mozog a sajtóval szembeni bizalom. Hogy úgy mondjam, a közönség a rendszer részének látja a sajtót. Én ezen nagyon szeretnék változtatni, mert ez hosszabb távon nem jó. Üzletileg sem, mert a hitelesség az egyik legfontosabb márkaérték, de szakmailag sem, mert ha az újságíró szakmát, ha nem is eszközeiben, de küldetésében meg akarjuk őrizni olyannak, amilyennek lenni szándékozott, akkor ezen a helyzeten feltétlen változtatni kell.

 

A bizalom és a hitelesség kulcsszó ebben a történetben. Ezeknek közös tulajdonságuk, hogy iszonyatosan lassan lehet őket felépíteni, és egyetlen perc alatt tökéletesen le lehet rombolni. Főszerkesztők által közösen vallott alapértékekről beszéltél. Ebben a körben vannak jobboldali és baloldali újságok, szeriőz és bulvár. Ezeknek az értékeknek a megvalósulását mennyiben színezi vagy befolyásolja a politikai meggyőződés, ne adj’ Isten, hovatartozás. Mondjuk, mindig csodálkozunk azon, ha egy újságíró "politikailag hovatartozik".

Én is azt gondolom, hogy az már baj, ha felmerül a kérdés, hogy egy újságíró hova tartozik. Engem is irritálnak az olyan tévéműsorok, ahová egy baloldali, egy jobboldali újságírót hívnak. Egy ilyen meghívást újságírónak nem szabad elfogadnia.

De a kezdeményezésünkben ennek a szempontnak semmilyen játéktere nincs. Ez is az egyik oka annak, amiért lelkesítő volt ezt a kezdeményezést létrehozni és – remélem – majd működtetni is. A beszélgetéseink során egyszer sem merült fel semmilyen politikai szempont, ezt fenn is akarom tartani.

Az újságírókat érő nyomásról azt gondolom, hogy ahhoz két szereplő kell: valaki, aki nyomást gyakorol, és valaki, aki ezt elfogadja, aki a nyomás alatt meghajlik. Mikor a kollégák nyomásra panaszkodnak, mindig azt szoktam nekik mondani, hogy valójában arra panaszkodsz, hogy nem voltál elég erős, hogy nemet mondj. Szerintem az a dolgunk, hogy a nyomás ne befolyásolja a munkánkat. Az újságíró munkájának része, hogy különböző hatások érik minden irányból. Minden hatás befolyásolni akarja a végterméket, amin dolgozik. Az újságírói munka egyik titka, vagy varázsa éppen az, hogy ezen hatások közepette kell, a tények és az empátia segítségével, szintetizálni valamit, amiről azt gondoljuk, hogy az adott pillanatban a legjobban képes leírni a valóságot, és a leginkább elfogulatlan képe annak, amit tapasztaltunk. A politikai és a hirdetői nyomásra ugyanúgy igaz, hogy olyan, mint az időjárás. Ha esik az eső, akkor esernyőt viszünk, ha süt a nap, napszemüveget.

 

Politikáról beszéltünk, hirdetőkről még kevésbé. Sok helyről halljuk, és sajnos már tapasztaltuk is ezt a nyomást: "ha megírjátok ezt meg azt, akkor nem fogunk hirdetni". Ez akkor is nehéz ügy volt, amikor még virágzott a médiapiac, most pedig nem is virágzik. Ha valaha lehetett revolverezni a kivéreztetett médiát, hát most olyan a helyzet. Hogyan lehet ezt kivédeni?

Ahogy mondtam, nem lehet, hanem muszáj kivédeni. A válság, bármeddig is tart, múló epizód az életünkben. Vagy elmúlik, vagy alkalmazkodunk. Az iparág fenntarthatóságához fontos, hogy ne változzanak meg az alapvető szabályok. A gazdasági nyomás annyiból veszélyesebb, hogy sokkal kiszolgáltatottabbá teszi a kiadókat, miután a kereslet-kínálat egyensúlya megbomlott. Annál is inkább, mert azok, akiknek az üzleti racionalitások alapján meg kellett volna szűnniük, nem tűntek el. Ebben a helyzetben a hirdetők úgy érzik, kegyet gyakorolnak, és többet várhatnak el cserébe azért, hogy egy felületet bevesznek a médiamixbe. Ár-érték arányban valóban elvárhatnak többet, de nem bármit. Az újságírói és a kiadói szakmai szempontjait egyben kell nézni, ezek egy rendszert alkotnak, amiről az etikai kódexünkben is szó van. El kell fogadniuk az egymás számára fontos szakmai szabályokat. Az a minimum, hogy úgy kell éreznie a közönségnek, hogy ha ő információért fordul a sajtóhoz, ott azt meg is kapja.

 

A 90.9 Jazzy Rádióban elhangzott rádióinterjú teljes hosszában, zenékkel együtt elérhető ezen a linken.