2010. május 31.

Alakzatban léptek

Egyszerre nyújtotta be felmondását az al-Dzsazíra összarab hírtelevízió öt női bemondója, akik már korábban is tiltakoztak munkakörülményeik ellen.

Egyszerre nyújtotta be felmondását az al-Dzsazíra összarab hírtelevízió öt női bemondója, akik már korábban is tiltakoztak munkakörülményeik ellen.

Akkor az ellen emeltek szót, hogy a katari székhelyű adó felső vezetésének több tagja is kritizálta megjelenésüket, mondván, öltözködésük nem eléggé konzervatív. Az egyik, név nélkül nyilatkozó alkalmazott szerint a dress code-probléma csak a jéghegy csúcsa; ennél sokkal mélyebb ellentét alakult ki az öt műsorvezető-nő és a menedzsment között. Ennek egyik oka az lehet, hogy a nyugat és az arab világ között egyfajta ellensúlyt teremteni hivatott médium mindinkább az utóbbi irányba billen el.

Iszak Eszti: „A bántalmazóval kellene elbeszélgetni!”

3 órája

A cyberbullying jelenség a mai fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma, így az Influencer Festival minden résztvevője és olyan világmárkák is kiállnak a tudatos, felelős social media használat mellett, mint a Coca-Cola.

″Az Index marad, ami volt″

20 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.