2010. március 05.

Alaptőke-pótlást kér az MTV

Egy hónapon belül másodszor fordult az Országgyűlés – mint alapító – elnökéhez a Magyar Televízió Közalapítvány. Előbb az elnökség, most az egész kuratórium.

Az MTV Zrt. Felügyelő Bizottságának és a cég könyvvizsgálójának egybehangzó véleménye az, hogy „a költségvetési megszorítás miatt kialakult helyzetben a belátható jövőben az MTV Zrt. jelentős vagyonvesztése várható” - írják.
Utalnak arra: a kuratóriumnak nem áll módjában a helyzet orvoslása, ezért ismételten kezdeményezik Katona Bélánál „az alaptőke pótlását a vagyonvesztés megelőzése, valamint a fizetésképtelenség elkerülése érdekében”, valamint azt, hogy az e levélben foglaltakról tájékoztassa a kormányt.
A dokumentumban nem szerepel, hogy mekkora összegre tartana igényt a társaság, amely az idén csak a médiatörvényben előírt alapjuttatásokat kapja meg a költségvetésből – ez mintegy 10 milliárd forintnyi kiesés a tavaly mintegy 34 milliárdból gazdálkodó társaság számára.
Más kérdés, mit tehet egy olyan parlament elnöke, amelyik a választásokig már nem ül össze. Akárcsak az, mennyire követhetik nyomon testközelből a kuratórium civil delegáltjai a fejleményeket. A hónap végén ugyanis új társadalmi delegáltakat választanak. S bármennyire is legyen exkluzív klub a „népi kurátoroké”, nem kizárt, hogy nemcsak az egyszer bekerülők, de a törzsgárda jelentős hányada sem újráz. Ott ugyanis – hivatalosan - a szerencse dönt.
Résztvevők nyilatkozatai nem esnek egybe abban a kérdésben, formális döntéshozatal történt-e; egy kormánypárti elnökségi tag szerint nem, Balogh László (KDNP) elnökhelyettes viszont azt közölte portálunkkal: egy tartózkodás mellett fogadták el a szöveget.
A cég felügyelőbiztosa ügyében nem haladt viszont előre egyik testület sem, e tisztség betöltője gyakorlatilag elnöki jogköröket kapna, ráadásul a cégbíróság nevezné ki, és annak is tartozna felelősséggel. Egy ilyen „erős” vezető pedig nem biztos, hogy ínyére volna az éppen hatalmon lévő oldalnak.