2014. augusztus 15.

Arculatot vált az MPRSZ

A Magyar Public Relations Szövetség elnöksége a megújult arculattal is a szervezet megerősítését célozza.

A Magyar Public Relations Szövetség elnöksége a megújult arculattal is a szervezet megerősítését célozza.

A 2014-ben kezdődő ciklusban az MPRSZ elnöksége a szövetség megerősítését, a tagok számára értékes programok szervezését, a szakma hatékony és folyamatos képviseletét és ezáltal a PR értékének és elismertségének növelését tűzte ki célul. Ennek a folyamatnak a részeként a szövetség arculata, online felületei megújulnak.

A Szövetség elnöksége idén tavasszal arculati pályázatot hirdetett, amely rendkívül nagyszámú érdeklődőt vonzott: összesen 31 pályázó közel 50 pályaművet adott be. Az elnökség többkörös zsűrizést követően Ésik Zsófia pályázata alapján készíttette el az MPRSZ új logóját, amelyet a szervezet frissen elkészült weboldalán, a www.mprsz.hu címen láthatnak először az érdeklődők.

Az MPRSZ új logója

„Az MPRSZ elnöksége olyan új logót szeretett volna, amely amellett, hogy megformálásában korszerű és kortárs, kifejezi azt a nyitottságot, amely a szövetség sajátja. A szövegbuborékokat megidéző dizájn számunkra elsősorban a kommunikációról – a közösségről és a párbeszédről – szól” – mondta Siska Mátyás, az arculatváltás projektfelelőse.

Úgy értékelik, az arculati pályázat iránt megnyilvánuló érdeklődés is bizonyította, hogy az MPRSZ megújulását hatalmas figyelem övezi, és a szakma képviselői, támogatói segítik a szervezet új elnöksége által kitűzött célok elérését.

Femina már a Viberen is

1 órája

Az új közösségi csatorna részeként egy Femina-matricacsomag is napvilágot látott.

Folytatódik az Elviszlek magammal

2 órája

Hosszú Katinkára csaknem 350 ezren, Zacher Gábor toxikológusra több mint negyedmillióan, Puzsér Róbertre pedig 220 ezren voltak kíváncsiak Magyarország legnépszerűbb autós-beszélgetős műsorában.