2010. augusztus 12.

Arnold, Sly, Buda, Pest

A kormányzóvá előlépett Arnold Schwarzenegger is elfogadta Sylvester Stallone meghívását új filmje akcióhős-csapatába, ahol helyet kapott Budapest is.

A kormányzóvá előlépett Arnold Schwarzenegger is elfogadta Sylvester Stallone meghívását új filmje akcióhős-csapatába, ahol helyet kapott Budapest is.

„Pályafutásunk során legalább tízszer merült fel, hogy csináljunk együtt valamit, de sosem lett belőle semmi, mert... Mit szépítsem?! Ki nem álltuk egymást. (…) Aztán, ahogyan mind a kettőnknek elcsitult a karrierje, és Arnold fölcsapott kormányzónak, váratlanul összehaverkodtunk. (…)Kapott is érte eleget a sajtótól, hogy kormányzó létére elvállalta, mire mondtam neki, nyugi, minden politikus színész” – mondta az akcióhősből lett filmkészítő a Figyelő ma standokra került számában megjelent interjúban.

Az először harminc éve, majd két évtized múltán Magyarországra látogató Stallone szerint „rettenetesen mókás”, „egyenesen zseniális”, hogy a pénteken startoló The Expendables (A pótolhatóak) két szereplőjét Budának és Pestnek hívják.

Címkék: ajánló film celeb