2011. február 10.

Az ACG zárt az ügynökségi lista élén

A Mattai-Macher rangsor a hazai ügynökségek díjai alapján áll össze. Idén először állt a lista mellé a MAKSZ, számítanak immár a nemzetközi díjak is.

A Mattai-Macher rangsor a hazai ügynökségek díjai alapján áll össze. Idén először állt a lista mellé a MAKSZ, mellyel közösen alakította át az M-Listát jegyző Macher Szabolcs a pontozási rendszert. Például számítanak immár a nemzetközi megmérettetések is. A médiaügynökségek közül az OMD, a digitálisok közül a Carnation gyűjtötte a legtöbb pontot.

Megjelent az ügynökségek tavalyi "díj teljesítményét" összesítő 2010-es M-Lista, azaz a Mattai-Macher Rangsor, amely mellé idén először odaállt a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) is. Ennek nyomán megújult a súlyozási rendszer, amely a korábbi metodikát ötvözi a szövetség Megyer Örs által jegyzett ajánlásaival.

Szintén újítás, hogy a hazai versenyek mellett immár a nemzetközi megmérettetések is számítottak. A versenyeken elért arany-ezüst-bronz díjakért 3-2-1, a nagydíjért 5, a külföldi versenyeken elért döntőbe/rövidlistára jutásért fél pont jár. A pontokat az adott verseny presztízsének megfelelő súlyszámokkal felszorozva alakul ki az ügynökségek és a kampányokb végleges pontszáma.

Összesített ügynökségi lista

Tavaly a díjnyertesek fele hazai cég volt, s az ACG megőrizte a 2009-es első helyet. Hasonlóan megtartotta második pozícióját a DDB. Előbbi ugyanakkor elsősorban TCR kampányokkal hasított, utóbbi viszont a pontok 60 százalékát kereskedelmi megbízással nyerte. A harmadik helyre az Ogilvy jött fel, amely tavaly még az élmezőnyben sem volt.

A digitális ügynökségek közül a Carnation 7. helye a legelőkelőbb, mellette azonban a neo és a kirowski is újra top15-ös lett. A TTL ügynökségek közül a HD Group és a HPS megőrizte helyét az élbolyban. A médiaügynökségek közül ismét az OMD szerepelt a legjobban, mögötte a Maximize nem sokkal lemaradva a kilencedik lett.

A megrendelői toplista élére nem egy vállalat, hanem a XII. kerületi Önkormányzat került, éppen az ACG-nek számos díjat hozó Zebrafest révén. Ez az aktivitás egyébként a márkanevek között is első lett. A megrendelői lista dobogójára még a Mattel és a Telenor, a márkanevekére pedig a Hot Wheels és az Amnesty International fért még be.

 

A teljes lista és a módszertant illető információk elérhetőek ezen a linken.