2013. május 21.

Az Apple is belefutott

Egyelőre nincsenek világvége-hangulatban az amerikai eszközgyártó csúcsmenedzserei, de kemény meccset kell vívniuk a törvényhozással.

Egyelőre nincsenek világvége-hangulatban az amerikai eszközgyártó csúcsmenedzserei, de kemény meccset kell vívniuk a törvényhozással.

A tét nem kicsi, mivel egy kongresszusi bizottság a napokban a külföldön parkoltatott cégpénzekről kérdezi Tim Cook konszernfőnököt. Nem az Apple az első cég, amelyet kérdőre vonnak: a Microsoft és a HP után került sorra a vállalat.

Cook egy interjúban máris bejelentette: sokallják a külföldön termelt profi hazahozatalakor fizetendő 35 százalékos adót. Nem az kérik, hogy ez szűnjön meg, de egy alacsonyabb arányt értelmes dolognak tartana.

A képet árnyalja, hogy az adóoptimalizálás lehetőségével élve az Amazon és a Google is csupán forgalma töredékét fizeti be adóként egyes európai államokban.

Legendás rockerek A Dal színpadán

1 napja

Szombat este A Dal 2019 második elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. A versenyzők mellett ismét legendás vendég-fellépő áll színpadra: február 16-án a Republic együttes zenél majd.

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

1 napja

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg.