Kövess minket!

Médiapiac

Az Eurosport olimpia-stratégiája

Egy év van hátra a 2018-as pjongcsangi téli olimpiág, a Discovery és az Eurosport pedig most felfedi a készülődés részleteit. „Formabontó, új nézőpontot teremtünk” – ígérik.

A Discovery Communications és az Eurosport felfedte a 2018-as pjongcsangi olimpiára és az azt megelőző időszakra tervezett közvetítési stratégiáját. Az Olimpiai játékok tökéletes nézői élményének megteremtése érdekében minden esemény képernyőre kerül majd, minden szemszögből, aminek köszönhetően a játékok minden eddiginél szélesebb nézőközönséghez juthatnak majd el.

A téli olimpia alatt az Eurosport több mint 100 eseményről tudósít majd élőben vagy on demand, a közvetítések bármikor, bármely eszközről elérhetőek lesznek a nézők számára több mint 50 országban. Ezzel a kezdeményezéssel a Pjongcsangban megrendezendő téli olimpia lesz az első igazán digitálisan is közvetített ötkarikás verseny az európai nézők számára. A Discovery digitális platformjain – köztük az Eurosport.com oldalon és a csatorna közösségimédia-felületein – is folyamatosan tájékozódhatnak majd a rajongók az aktualitásokról.

JB Perrette, a Discovery Networks nemzetközi vezérigazgatója szerint „a Discovery feladata újraértelmezni az olimpiai játékokon a nézői élmény fogalmát. Szeretnénk még inkább elkötelezetté tenni az európai rajongókat, sőt felül is múlni a várakozásaikat. Szeretnénk megjeleníteni az olimpiai játékok által közvetített értékeket, amelyeket a Discovery is magáénak érez, ezért is izgatottan várjuk, hogy elmesélhessük azokat a történeteket, amelyek a versenyeken részt vevők ambícióiról, áldozatkészségéről és az eredményeikről szólnak.

A Discovery és az Eurosport a médiapiac innovátoraként újfajta nézői élményt kíván biztosítani az ötkarikás játékot követőknek, olyat, mintha egy nem létező páholyból követnék az eseményeket. Minden egyes pillanatot közvetítünk, minden egyes szemszögből, ezzel is közelebb hozzuk a nézőket az eseményhez.

Amióta a pjongcsangi játékokig tartó visszaszámlálás kezdetét vette, azon vagyunk, hogy a lehető legerősebben indítsuk az olimpiai közvetítések sorát a saját tapasztalatainkra alapozva, a legjobb szakértőkkel és partnerekkel karöltve, akik osztják a nézeteinket.”

Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója elmondta: „Teljesen egyedülálló élményt kínálunk a rajongóknak, nálunk az olimpia minden számukra fontos mozzanatát követhetik: a helyi hősök menetelését, a kedvenc sportágaikat, a versenyek minden sorsdöntő pillanatát. Örülünk, hogy végre többet is elárulhatunk a stratégiánkról, amely életre fogja kelteni ezeket a terveket és lehetővé teszi, hogy a 2018-as pjongcsangi játék legyen az első valóban digitális olimpiai játék Európában.”

A rajongók részéről elvárás hogy az olimpiai játékok minden pillanatát közvetítsük, ami összhangban van az Eurosport elkötelezettségével az élő sportközvetítések iránt. Célunk hogy minden eddiginél több exkluzív hozzáférést biztosítunk a helyszínen zajló eseményekhez. A stratégiánknak a következőkre épül: élő jelenlét, innovatív megközelítésmód, emberközeli történetmesélés és a helyi légkör közvetítése.”

Mindenhol jelen lenni – egy év az olimpiai történetek elmesélésére

Az elkövetkezendő egy év az olimpiai játékok köré fog épülni az Eurosporton:

  • Élő: Páratlan közvetítés együttműködve a legnagyobbakkal; az olimpiai játékokhoz kapcsolódó minden lényeges pillanatában ott leszünk egész évben.
  • Innovatív: A legmodernebb technológiákkal dolgozva, például a VR vagy kiterjesztett valóság eszközeivel vonjuk be a fiatalabb nézőközönséget.
  • Emberközeli: Újfajta történetmesélés a legnagyobb tehetségek és szakértők bevonásával, hogy még közelebb vigyük a rajongókat a helyi hősökhöz és az őket körülvevő emberekhez.
  • Atmoszféra: A pjongcsangi játékok helyszíne sok rajongónak az újdonság erejével hat, ezért különleges kiegészítő tartalmakkal mutatjuk be a dél-koreai kultúrát.

A stratégia a bemutatására a FIS Alpesi Sí Világbajnokság megnyitója alkalmából kerül sor. A világbajnokság fontos mérföldköve az Eurosport egy éves történetmesélésének, amely bemutatja a versenyzők útját a 2018-as pjongcsangi játékokig.

A közelgő téli olimpiai játékok lesz az első verseny melyen az Eurosport bemutatkozik, mint az olimpiai játékok új otthona Európában. Ahogy azt az Olimpiai Bizottság már 2015 júniusában bejelentette, a Discovery Communications exkluzív jogokkal rendelkezik 50 Európai országban a közvetítés tekintetében 2018-tól egészen a 2024-es olimpiai játékokig.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom