A Magyar Reklámszövetség az egyik meghatározó piaci szegmens, a kültéri reklámpiac működésébe való ilyen mértékű kormányzati beavatkozást mélységesen elutasítja, indokolatlannak és szakmailag megalapozatlannak tartja.

Az MRSZ megdöbbenéssel fogadta az Index.hu-n tegnap este napvilágot látott információt: miszerint a kormányzat egyoldalúan szabályozni kívánja a jövőben, Magyarország összes, köz- és magánterületen lévő óriásplakátjának kihelyezését azt az önkormányzatok hatáskörébe helyezve.

Az MRSZ a mai napon hivatalos levélben kérte a kormánytól a cikkben említett törvénytervezet rendelkezésre bocsátását és sürgős szakmai egyeztetést kért.

A letisztult városkép kérdését az MRSZ is fontos közép-és hosszútávú kérdésnek tartja, de mindemelett legalább olyan hangsúlyos a közterületi reklámtevékenység piaci (gazdasági, hirdetői és fogyasztói) hatása, amelynek együttes vizsgálatával és a megfelelő szakértelem bevonásával alakítható ki álláspont.

A közterületi reklámköltés nagysága 2015-ben meghaladta 15 milliárd forintot, így mintegy 7,7%-át tette ki a teljes reklámtortának (194,37 milliárd Ft).

Az MRSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a közterületi reklámpiacba való ilyen mértékű beavatkozás tovább fokozza az elmúlt évek váratlan beavatkozásai (reklámadó, bónuszszabályozás) kialakult piaci bizonytalanságot mind a hirdetők, mind az ügynökségek, mind a fogyasztók szempontjából.

A Magyar Reklámszövetség hangsúlyosan kéri a kormányt a mielőbbi a szakmai egyeztetések megkezdésére, tekintettel a kültéri reklámeszközök reklámiparágban betöltött súlyára.

Születéssel hozott traumák

13 órája

Idén ősszel is különleges témával jelentkezik a Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm-sorozata.