2011. január 28.

Az al-Dzsazíra megy a BBC helyére

Miután a BBC megszünteti programját a Balkánon, a katari csatorna foglalhatja el a helyét. A társaság már be is jelentette 11 millió eurós beruházását

Miután a BBC megszünteti programját a Balkánon, a katari hírcsatorna foglalhatja el a helyét. A társaság már be is jelentette 11 millió euró értékű befektetését Boszniában - írja a Handelsblatt.

A balkáni médiapiac további jelentősebb átalakulása egyelőre késik, még marad Szerbiában a Szabad Európa, az Amerikai Hangja és a Deutsche Welle rádió is. Az al-Dzsazíra egyébként áprilisban kezdené meg műsorai sugárzását, a szerb nyelv mellett bosnyákul és horvátul is.

Az arab csatorna azonban tisztán kereskedelmi alapon közelíti meg a balkáni piacot, ellentétben a BBC-vel, így a médiapiaci verseny élesedhet. Ennek a versenynek már voltak áldozatai, elsősorban amiatt, hogy a médiumok, amellett hogy jelentős politikai befolyás alatt állnak a legtöbb helyen, nem kis részt kétes hátterű gazdasági körök érdekeltségében is állnak - mutatott rá a Riporterek Határok Nélkül szervezet is a jelentésében.

A „balkáni oligarchák” versenytorzító, nevezetesen az árak mesterséges leszorítására irányuló gyakorlata kényszerítette kivonulásra a Balkánról például a Magyarországon jelenleg aktív német WAZ médiacsoportot.

 

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

6 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

13 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.