2017. július 25.

Az iPhone 8 legnagyobb újítása

Bár a mobilról többnyire még csak pletykákat hallhattunk, az egyik legfontosabb újítást, egy, a héten bemutatott iPhone 8 tok árulta el.

Idén lesz tíz éves az első mai értelemben okostelefonnak vett készülék, az Apple iPhone, ennek fényében, mint arra számítani lehetett óriási lépésre készül a cég.
A gyártó próbálja a legnagyobb homályban tartani a készülék specifikációját, több dolgot is tudhatunk róla.

A legnagyobb újítást, az iPhone ujjlenyomat olvasó Touch ID újragondolása tartogatja - tudtuk meg a PhoneBox-tól. Mivel a készülék előlapjáról eltűntették a nyomógombot, ezért a kezdeti pletykák arról árulkodtak, hogy a hátlapba fogják integrálni az ujjlenyomat olvasót, mint azt a legtöbb márka teszi az okostelefonjainál.

Azonban a napokban az egyik legnagyobb távol-keleti tartozék gyártó piacra dobta és már elérhetővé tette az új iPhone 8 tokjait, amik pontos illeszkedésére teljes garanciát vállal. Ezeken pedig nem található a már előzetesen beharangozott hátlap kivágás. Ez arra a tényre enged következtetni, hogy az Apple-nek, a már szabadalmaztatott technológiájuk felhasználásával sikerült idén az érintőbe integrálni az ujjlenyomat olvasót. Tehát az iPhone 8 esetében az egész előlap képes lesz érzékelni az ujjlenyomatunkat, amire még egyik másik márka esetében sem volt példa.

 

Az említett tok - PhotoBox

 

Továbbá biztos újdonságának számít az eddigi legjobb OLED technológiás kijelző, amit iPhone-ba szereltek és, hogy ez az eddigi legnagyobb képernyő / előlap aránnyal rendelkezik majd. Ennek fényében szinte nem is lesz a telefon első oldalán kihasználatlan felület, ezzel egy időben, az iPhone-ok védjegyének számító alsó Home-gomb is eltűnik.

A készülék mérete az előző iPhone 7-hez képest minimálisan fog csak nőni. A kijelző mérete azonban az eddigi legnagyobb iPhone-ét is meghaladó 5,7 Inch lesz.

Címkék: gazdaság apple iPhone

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

17 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.