Kövess minket!

Médiapiac

Az ukrán eseményektől hangos a net

Ukrajnában a politikai események eredményeként az online forgalom növekedése volt megfigyelhető a Facebookon, a Twitteren, a híroldalakon és a kereskedelmi TV állomásokon.

Az ukrán zavargások idején a helyi médiaszereplők, azaz a VKontakte és az Odnoklassniki közösségi oldalak, valamint az állami televízió állomások weboldalai egyaránt lemaradtak a nagy közösségi hálózatok mögött – ezt mutatja a legfrissebb Gemius elemzés.

A 2013. novemberi kutatásban Ukrajna egyike volt azoknak az országoknak, ahol a Facebook nem élvezett különösebben nagy népszerűséget. Akkor, 10 internetező közül mindössze 3 kereste fel az oldalt (28,5 százalék). Ebben a tekintetben Ukrajna csak Fehéroroszországot előzte meg, ahol ez az arány még a 20 százalékot sem érte el (19 százalék). 2013. november 21. éjszakáján láthattuk először a tiltakozást a kijevi Maidan térről. A közösségi média hatására a tüntetések sorozatának híre szinte minden ukránhoz eljutott. Hogyan befolyásolta a politikai zavargás az online forgalom alakulását?

„Mivel a klasszikus médiumok állami irányítás alatt voltak, így a tüntetők legfőbb egymás közti, és a külvilág felé irányuló információs forrásai a közösségi médiumok lettek, hasonlóan az arab tavasz történéseihez. Emellett a Facebook Ukrajnában azzal vált kulcsfontosságú kommunikációs csatornává, hogy ezen keresztül próbálták és tudták a tüntetők maguk mellé állítani Európa közvéleményét: klasszikus megnyilvánulása ennek a tüntetések utolsó napjaiban a közösségi médiumok segítségével elterjedt, a téren tüntető ukrán lányról készült video, ami 3 hét alatt több, mint 7,5 milliós megtekintést produkált.” – nyilatkozta a történtekkel kapcsolatban Herczeg Attila közösségi média szakértő.

2013. októberében a kutatás kimutatta, hogy a Facebook.com oldalra az ukrán internet-felhasználóknak csupán 29 százaléka lépett be, ami majdnem fele a VK.com látogatottságának (61 százalék). Azonban 2014. januárjában már 32 százaléknál járt. A Twitter is igen népszerűvé vált. 2014 januárjában a mikroblog szolgáltatást már az internetezők több mint 13 százaléka használta. A tiltakozások előtt, 2013. októberében az ukrán online felhasználóknak csupán 10 százaléka mutatott érdeklődést a Twitter iránt.

Míg a nagy nemzetközi szolgáltatások népszerűsége egyre nőtt, addig a Vkontakte, a legnagyobb social network Ukrajnában valójában háttérbe szorult (2013. év végéhez képest). Tavaly októberben, tehát mielőtt a tiltakozás kezdődött, VK.com látogatottsága több mint 61 százaléka volt, decemberben az internetezők valamivel kevesebb mint 58 százaléka kereste fel az oldalt. Hamarosan visszaült a nyeregbe és a januári események után végül még nőtt is a látogatottsága, egészen 62 százalékra. Az odnoklassniki.ua népszerűségére sem változott az Euromaidan események hatására.

Az internetezők napi aktivitásának elemzése novemberben, decemberben és januárban is azt mutatta, hogy az események hatására a felhasználók egyre több időt töltöttek a közösségi oldalakon. Ez különösen jól látható a Twitter esetében (39 perc 2013. októberben vs 1 óra 26 perc 2014. januárjában). Ugyanez vonatkozik az online hírszolgáltatásra is. 2014 januárjában, a hírportálok látogatottsága közel 51 százalék volt, ami majdnem 5 százalékponttal több, mint a tüntetések kirobbanása előtt (46 százalék). A friss online hírek nyomon követése szinte pontosan kétszer annyi inernetezéssel töltött időt eredményezett (3 óra 3 perc), az októberi mérésekhez képest (1 óra 31 perc) ezeken a weboldalakon.

A zavargások alatt az ukrán online TV állomások is a semmiből alakultak ki hiretelen. Míg tavaly október és novemberben az ilyen típusú szolgáltatások népszerűsége meglehetősen alacsony volt, addig decemberben már az összes internetező mintegy 10 százaléka kereste fel a vezető oldalakat. 2014. januárra az eredmény tovább nőtt, 15 százalékra. Ugyanebben az időszakban az állami TV weboldalainak forgalma csökkent. Míg 2013. októberben az internetezők közel 14 százaléka volt kíváncsi rájuk, a következő év januárjában már csak kevesebb mint 12 százalék.

Az adatok egy nemzetközi kutatási projektből származnak (gemiusAudience), melyet a Gemius több mint 30 országban végez. Célja, hogy az internet felhasználók száma és demográfiai profilja mellett azt is meghatározza, hogy milyen módon használják az interneten. A projektet a Gemius saját módszertana és az ICC / ESOMAR nemzetközi előírásainak megfelelően végzik.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom