2017. április 10.

Bangó Margit új feladatot kapott a Sláger TV-n

Április 10-től a Zeneposta című kívánságműsorban láthatják a nézők.

Új szerepben tűnik fel Bangó Margit, a Halk zene szól az éjszakában sztárja a Sláger TV műsorán. Andrejszky Zoltánnal együtt vezeti majd a Zeneposta című műsort, amelyben a nézők zenei kívánságait teljesítik és személyes történeteket is mesélnek majd.

„Teljesen otthon vagyok a mai zenei kínálatban és ismerem az aktuális slágereket is, így örömmel várom az új feladatot, habár ez lesz az első alkalom, hogy élő kívánságműsort vezetek. Andrejszky Zolival évek óta jó barátok vagyunk és többször dolgoztunk már együtt, szóval szerintem jól működik majd a párosunk” – mondta el Bangó Margit, aki muzsikus családba született, így már gyerekkora óta mindene a zene.

„Egész életemet meghatározó kiskori emlékem, hogy édesanyám énekhangját hallom kiszűrődni a konyhából, miközben határtalan szeretetet és nyugalom vesz körül engem és a testvéreimet is” – emlékszik vissza az énekléssel kapcsolatos első élményeire Bangó Margit, aki édesanyjának köszönheti, hogy 1967-ben elindult az énekesi pályája.

„17 évesen vonattal, egyetlen ünneplőruhámban érkeztem Budapestre egy tehetségkutató meghallgatásra. Megilletődve léptem be a stúdióba, ahol személyesen is találkozhattam azokkal a zenészekkel, akiket addig csak a rádióban hallottam. Először egy hang sem jött ki a torkomon és el is pityeredtem, de némi bíztatás után énekelni kezdtem” – emlékezett vissza a Sláger TV műsorvezetője.

„A példaképeim és nagy kedvenceim is egyben például Ella Fitzgerald amerikai swing és jazz énekesnő, Sass Sylvia opera-énekesnő, Barabás Sári, Deák Bill Gyula, Kalmár Pál és László Imre nótaénekes és még sorolhatnám… De végső soron olyan a zenei ízlésem is, mint az éhes ember étvágya: ami jó és ízletes, azt megeszem, de ami nem a szám íze szerint való, azt inkább kiköpöm” – tette hozzá nevetve a művésznő.