2016. augusztus 22.

Befektetőket keres a Vevo

A világ legnagyobb zeneipari márkái által birtokolt streaming-szolgáltató már meg is találta a pénzintézetet, amelyik levezényelné a futamot.

Legalábbis erről ír a Financial Times három jól értesült forrásra hivatkozva. A Universal Music Group és a Sony Music többségi tulajdonában lévő társaság a cikk szerint a Goldman Sachsot választotta – a cél pedig mintegy félmilliárd dollárnyi friss tőke bevonása.

A legalább 300 milliós pénzfröccs célja a szolgáltatás nemzetközi terjeszkedésének és a fizetős szolgáltatások bevezetésének támogatása. Ehhez ugyanis jelentős fejlesztésekre lehet szükség – feltéve, hogy mobil és televíziós szolgáltatásokkal kívánnak a piacra lépni.

A lap szerint értesülésüket se a Vevo, se a két – összesen négyötödös többségben lévő – nagy tulajdonos illetékesei nem kommentálták.

Megérkezett az új IKEA katalógus

16 órája

A világ legnagyobb, 190 millió példányszámban nyomtatott lakberendezési magazinjának, az új IKEA katalógusnak a középpontjában az áll, mennyire sokféleképpen élünk.