A Demokrata főszerkesztője szerint egy politikai lapot a saját tábora fogyaszt, és a vele szövetséges tőke finanszíroz. Nem az a lényeg, hányan olvassák, hanem hogy mekkora befolyással bír a közvéleményre. Bencsik úgy látja: a jobboldal huszonöt év késéssel felismerte, hogy az „alsó néprétegeknek” is van szavazati joguk, hozzájuk is el kell jutni. Ezért van szüksége a jobboldalnak is a bulvárra.

Ön miért nem szolidáris a Népszabadsággal?

Volt egy Facebookra kitett nyilatkozatom, és a Demokratában is erről szólt a vezércikkem. Emberileg sajnálom az újságírókat, együtt is érzek velük. Már csak azért is, mert az elmúlt huszonöt évben többször átéltem hasonló helyzetet. A MDF-kormány bukásakor a Pesti Hírlap szűnt meg, a Demokratát 1997-ben szintén egy választási kampány elején, nem kis politikai nyomásra szántották be. És milyen az élet! Utóbbi hírről épp az aznapi Népszabadságból szereztem tudomást. Ezt az emlékemet írtam meg a mostani vezércikkemben. Ahhoz, hogy ez a Népszabadságban megjelenjen, a tulajdonosnak az előző napon nyilatkoznia kellett róla. Vagyis ők előző nap már tudták, hogy vége a lapnak, de nem emelték fel a telefont, és nem szóltak nekünk.

Az egy másik Népszabadság volt, más munkatársakkal. A mostaniakat kíméletlenül megszívatták.

Csak azt kapták, amit velünk tettek. Lettek volna korábban erkölcsösebbek, most nagyobb lenne a szolidaritás. Hadd ismételjem: egy lap megszűnése nem egyedi eset. Ez történt a Pesti Hírlappal, a Demokratával, a Reformmal, az Új Magyarországgal, hogy csak a politikai sajtóból idézzek párat.

A Népszabadság bezárása tervezett, cinikus puccs. Már a pizzát is megrendelték az új épületbe költöző szerkesztőség avatóbulijára.

Ez a tulajdonos erkölcsiségét és taktikai érzékét minősíti. Az is felért egy pizzarendeléssel, amikor a Demokrata egykori tulajdonosa a Horn-kormány idején nem engem, hanem a Népszabadságot értesítette a krachról. A politikai sajtó veszteséges, termékeit az tartja a felszínen, hogy a politikai értéke miatt ilyen vagy olyan tőke beáll egy-egy médium mögé.

Ma nem a piaci tőke áll az egyik oldal médiumai mögé, hanem az állam, illetve a kormány rengeteg hirdetéssel.

Az elmúlt huszonhat évben a Demokratával voltam kormányoldalon és ellenzékben is. Amikor a baloldal volt hatalmon, egyetlen forint állami hirdetés sem folyt be hozzánk. Azt nem kifogásolta senki. Lélektani oka van, hogy a nagy állami hirdetők miért támogatják az adott kormány stratégiáját. Amúgy a multinacionális nagytőke miért nem állt a Népszabadság mellé? A baloldali emberek miért nem vették a lapot? Nem kormányzati konspirációról van itt szó, az újság megbukott. Pont.

Az utolsó időben 37 ezer példány fogyott a Népszabadságból, többször annyi, mint a kormány napilapjából. Ki bukott meg?

A Népszabadság, amely 600 ezerről olvadt le ide. Nem korrekt összevetni egy nemrég nulláról indult napilappal.

Bayer Zsolt azt írta: „És ki az a hülye, aki nem örül egy kicsit annak, hogy a mégiscsak negyven éven át emblematikusan undorító, és fennállása alatt sokkal-sokkal több mint hatvan ember egzisztenciáját tönkretevő, a Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb „műhelye” tűnik el talán örökre.” Mi szükség az ilyen hangra?

A Teller-levél óta a Népszabadság mindent megtesz azért, hogy a jobboldalon erőteljes undort érezzenek iránta. Az pedig, hogy a jelentéktelenné vált baloldal képtelen fenntartani egy számára fontos orgánumot, az ő erőtlenségét jelzi. A Demokratát 1997-ben arra hivatkozva zárta be a tulajdonos, hogy a lap üzletileg nem tartható, aztán három hét múlva már a piacon voltunk a saját lapunkkal, a Magyar Demokratával, és ma is létezünk.

A Népszabadság esetében politikai döntés született.

Ez ne velem beszélje meg, nekem a Népszabadság nem hiányzik. A kollégáknak azt tanácsolom, csinálják azt, amit mi: álljanak össze, hagyják a siránkozást, ne tüntessenek, hanem indítsanak egy új heti- vagy havilapot. Mi is lamentálhattunk, zokoghattunk, sajnálkozhattunk volna, de inkább túléltünk. Tudomásul vettük, hogy az ellenfeleink néha mérgezett tőrt használnak, miközben ájtatosan papolnak a szólásszabadságról.

Rogán Antal helikopter-ügye hozzájárult a Népszabadság hirtelen bezárásához?

Van egy gazdag ember Kelet-Magyarországon, akinek borzasztó fontos, hogy a gyermeke esküvőjén jelen legyen minél több celeb, sőt egy miniszter is, ezért az utóbbiért helikoptert küld. Most mi az isten ebben akkora sztori?! Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt. Tudja, mennyibe kerül egy ilyen gazdag ember esküvője? Tízmilliós tétel. Abba igazán belefér a helikoptereztetés.

Úgy tudni: a helikoptert Rogán feleségének cége barterezte.

Én meg azt olvastam, hogy küldték érte. Semmi jelentősége.

Rogán elsőre letagadta.

Mert már elege van abból, hogy a baloldali médiumok éhes sáskái semmi mással nem foglalkoznak, mint azzal, milyen cipője, karórája, pulóvere van.

Meg azzal, hogy annak idején ő luxusbaloldalazott a leghangosabban, most meg behelikopterezett Szabolcsba. Lehet, hogy ez volt az utolsó csepp a Népszabadság bezárásához?

Ugyan már! A Népszabadság külső segítség nélkül nem volt életképes, az MSZP pártalapítványa sem bízott benne, ezért szabadult meg a tulajdonrészétől.

Azért szabadult meg, mert a Fidesz-kormány elzárta a Népszabadság hirdetési forrásait, és az alapítvány nem tudta finanszírozni a veszteség rá eső részét.

A lényeg, hogy eladták a Népszabadságot, aminek már akkor megpecsételődött a sorsa. Nem emlékszem, hogy az eladásnál hős emberjogi aktivisták kirohantak volna az utcára, hogy vége a sajtószabadságnak. Most azt állítani, hogy a Rogán-féle helikopter miatt az Orbán-kormány bosszút áll, idióta, perverz gondolat. Inkább most az egyszer néznének tükörbe, és mondanák a saját képükbe, hogy elcsesztük, gyerekek. Annyira csak a gyűlöletre, a balhéra mentünk rá, hogy még a saját olvasóink és a minket támogató politikai erő is elhagyott.

A pártalapítvány az eladás előtt is kisebbségi tulajdonos volt.

Kiszállt, és ez a lényeg. De hozok más példát. A Magyar Hírlap kő liberális újság volt, aztán megvette Széles Gábor, és kő jobboldali lapot csinált belőle. Ott sem volt semmi konspiráció, csak dirigált a tulajdonos. A Népszabadság esetében ugyanez történt. Ez nem sajtószabadság kérdése, ez maga a sajtó.

Maga a sajtó? A Fidesz épp lerohanja és bekebelezi szinte az egész magyar médiát.

Amerikától Kínáig az egész világon elképesztően felerősödött a média befolyása. A politika szereplői számára fontos kérdés, hogyan kommunikálható egy üzenetet a társadalom minden rétege felé. Van egy vezérértelmiségi felsőréteg, amelyik semmivel sem befolyásolható. Van egy értelmes réteg, amelyik figyel az okos és jól irányzott üzenetekre. És van az alsó népréteg, amelynek tagjai mindig az akciós mosóport veszik. A jobboldali politikai erőtérnek olyan bulvármédiumok létrehozásával, mint a Lokál vagy a 888.hu, az a célja, hogy oda is eljusson, ahová eddig nem. Ez nem azt jelenti, hogy a másikat kiszorítja. Az ultraliberális Index hegemóniáját nem sérti, hogy rivális portálok is megjelentek.

Egyesek szerint a Népszabadság után az Index lesz a következő.

Miben a következő? Ha üzletileg veszteségessé válik és a befektetője nem lát már benne fantáziát, ezért eladja vagy megszünteti, az nem a következő áldozat, hanem a piac logikája.

A magyar piac logikája életben tart a Népszabadság olvasóinak töredékével rendelkező lapokat épp úgy, mint az Index olvasottságának töredékével bíró portálokat. A G-nap óta az is a piaci logika, hogy aki barát, támogatást kap, aki ellenfél, kinyírjuk.

Úgy tűnik, Simicska Lajos valamiért elhitte, hogy Orbán megbuktatható, majd lecsatlakozott a balliberális politikai táborhoz. Talán a G-nap is tudatos volt, néhány konyak után előadott elterelő hadművelet.

Miről terelte el a figyelmet?

Előadta, hogy ő az áldozat.

Simicska rengeteget veszített. Bár ő építette fel a Fidesz médiabirodalmát, a G-nap után elbukta a tulajdonában lévő Class FM-et és a Metropolt, orgánumaiból eltűntek az állami hirdetések, az óriásplakát piac is a hátrányára alakul át.

Érdekesen artikulál, nem a jelenséget, hanem annak következményeit sorolja. Ezzel szemben a valóság az, hogy Simicska száznyolcvan fokos fordulatot tett, Orbán és az Orbán-kormány szövetségeséből annak ellensége lett, és a birtokában lévő médiát ráuszította a miniszterelnökre.

Attól még a Class FM nagyon is piacképes, most politikai okból mégis megtagadták tőle a frekvencia-hosszabbítást.

Nem érdekel a Class FM, a hátamon a szőr feláll, ha belehallgatok. A lényeg, hogy Simicska médiumai ellenségesek lett.

Orbán ellensége, s nem az államé, mégis elbukta az összes állami hirdetését.

Miért csodálkozunk azon, hogy az állami irányítás alatt lévő nagy cégek úgy gondolják, nem égetik magukat azzal, hogy ilyen médiumokkal szerződnek?

Ezek szerint sem a politikai lapok, sem a bulvár esetében nem a piac diktál.

Egy politikai lapot a saját tábora fogyaszt, és a vele szövetséges tőke finanszíroz, hiszen politikai terméket ad el. Nem az a lényeg, hányan olvassák, hanem hogy mekkora befolyása van a közvéleményre. Ha egy lap egy adott kormány megbuktatásán dolgozik, helyesen teszi a kormány, hogy nem finanszírozza.

Kormánypárti vagy kormányellenes sajtó – más lehetőség nincs?

Az újságíró iskolában azt tanítottam, ha előáll valaki azzal, hogy létezik objektív újságírás, akkor fussatok, amerre láttok! Mert aki ekkorát hazudik, az ölni is hajlandó. Már hogy lenne ilyen? Az objektív kép úgy rajzolódik ki, hogy a különböző orgánumokban mindenki elmondhatja a magáét. Ez jelenleg adott.

A kormány tízmilliárdnyi közpénzből kampányolt a kvótanépszavazásra, az ellenzék a saját forrásaiból ennek töredékét használta. Hogy szerepelt ebben a helyzetben a sajtó?

Én civilként jártam az országot és kampányoltam a kormány álláspontja mellett. Így a több mint hárommillió egyirányú szavazat a mi munkánk eredménye is. A balliberális oldal elképesztő hibát követett el azzal, hogy bojkottra játszott. Nem kalkulálta be, hogy egy réteg amúgy is otthon marad. Így most fogalma sincs, mekkora a szavazótábora.

Önök viszont mintha túltolták volna a kormányzati kampányt.

A népszavazás előtt egy hónappal tényleg felért a csúcsra a részvételi hajlandóság, majd elindult lefelé. Rossz volt az időzítés. De a 3,4 millió szavazó akkor is iszonyú sok.

Szóval jól vizsgázott a média?

Mindenki hozta, amit hoznia kellett.

A közmédia is?

A közmédia is.

2015. februárban a Fidesz számára vesztes veszprémi időközi után így írt az M1-ről. „Vasárnap este nyolckor az M1 televízió híradója, amikor a kereskedelmi csatornákon már a veszprémi választás eredményét 80 százalékos feldolgozottságnál ismertették, nem mondott semmit. Semmit. Csak mellébeszélt. Mi volt ez? Gyávaság? Szolgalelkűség? Mindegy. Tünet. Annak tünete, hogy valami elromlott a szerkezetben."

Az az eredmény nem volt jó nekünk, és hogy ebben a helyzetben a közmédia nem közli a rossz hírt, súlyos, szakmai hiba. Ma már jobban működik a közmédia.

Az utóbbi hónapokban szinte csak a migránsok démonizálásáról szólt.

A kampánystáb, és nem a közmédia hibája, hogy a csúcspontot pár héttel korábban érték el.

Nem „kampány-szakmailag”, hanem „újságíró-szakmailag” kérdezem.

A rendőrségnek, a katonaságnak, a mentőknek, a tűzoltóknak, a meteorológiai szolgálatnak és a közmédiának is az államot kell szolgálnia. Olyan nincs, hogy független közmédia. Az nem az, hogy pár liberós okostojás, mint Hankiss Elemér idején, okoskodik a televízióban. A közmédia dolga, hogy közvetítse a kormány bejelentéseit, mondjuk azt, hogy a biciklik holnaptól pirosak lesznek. Aztán persze jön az ellenzék, hogy legyen inkább sárga, vagyis véleményezik a döntést. Mit érdekel engem, hogy mit gondol erről a kérdésről egy LMP-s politikus.

Mit szól a nyolcvanmilliárdos költségvetéséhez?

A közmédia mindenhol független a hirdetési bevételektől, el is kell kerülni, hogy üzleti érdeket szolgáljon. Ezért a stabil működést államilag finanszírozzák.

Ehhez képest – a töredékéből működő kereskedelmiekkel szemben – alig nézik.

A kereskedelmi tévék az alsó, a legértéktelenebb népréteget szolgálják ki, és egyúttal annak legkártékonyabb szokásait erősítik fel. A köztelevíziót a legértékesebb réteg, a véleményformálók nézik.

Térjünk vissza 2015 áprilisához. Akkor írta azt is: „Ma nem lehetne békemenetet szervezni, mert a menetelők vagy áthúznának a Jobbikhoz, vagy otthon maradnának… Nem a stratégiával van baj, hanem a lélekkel. Orbán Viktort még szeretik, de már nem úgy, mint régen… hidegagyú társadalom-technikusok soha nem lesznek képesek megérteni, hogy micsoda hatalmas erő, micsoda mérhetetlen érték a szeretet, csak amikor elvész.”

Azt szokták mondani, hogy a sokáig fennálló hatalom korrumpálódik, ellustul, gőgössé válik. Én 2015 áprilisában úgy éreztem, hogy ez a gőg a Fideszben veszélyesen felerősödött. De szerencsére a népszavazásra látványosan meggyógyult ez az oldal, mert az már a szeretetre alapozódott.

A migránsozás a szeretetre alapozódott?

Annak a migránsozásnak a nemzet, a haza, utódaink védelme volt a lényege.

Mintha nem ugyanazt a kampányt láttuk volna. Ön azt is írta, hogy a szoros érzelmi kapcsolat 2014 után eltűnt, jöttek helyette „újhullámos ficsúrok lehetetlenül szűk nadrágokban és zakókban”.

Hatvanöt éves vagyok, én egyenes szárú farmert hordok. Miközben a mai harmincasok, negyvenesek teljesen másképp néznek ki. Fél éve tárgyaltam egy vállalkozóval, aki elképesztően szűk nadrágban volt, marha hosszú orrú barna cipőben, és nem volt rajta zokni. A nadrág bokáig ért, a zakó meg mintha három számmal kisebb lett volna. De az illető magabiztos, rámenős volt, pont, mint ez a generáció.

 

Habonyékra utalt, amikor az újhullámos ficsúrokról írt?

Erre a szövegemre rákattant a balliberális média, és Habonyról meg Rogánról pont ezeket a külső jegyeket hozták elő. Én is csak ekkor kaptam észbe, mert nem a személyekre, hanem egy generációs jelenségre utaltam.

Habony is „lehetetlenül szűk nadrágokban és zakókban” jelenik meg, és ehhez a generációhoz tartozik.

Habony kezdeményezte, hogy a koronát 2000-ben áthelyezzék a parlamentbe. Nagy jelentőségű gesztus volt, a nemzet lelkiségét gyógyította meg vele. Ugyanakkor megnyilvánulásaiban valóban ficsúr, amit az ellenoldal ki is használ. De ismétlem: nem rá gondoltam, hanem a jelenségre.

Habony egy jelenség.

Nem lennék a helyében. Olyanok jelennek meg róla, hogy őszül a haja, drága ruhákban jár, Ibizán nyaral és befolyásos ember. Alapvetően semleges információk. Habonyt mégis démonizálja a balliberális média, arra akaszkodnak rá, hogy a személyében van valami kihívóan magabiztos.

Magabiztos? Honnan tudnánk, hiszen sose szólal meg nyilvánosan.

Mondja meg, mi Habony bűne!

Még a Fideszben is őt okolják azért, hogy 2014 óta a valós kormányzást átvette a kommunikációs kormányzás. Arról nem is beszélve, hogy nem tudni, miből él.

Kinek mi köze hozzá? Én sem kérdezem, hogy maga miből él. Magánügy. Habonnyal az az ellenzék legnagyobb baja, hogy ismeri Orbán Viktort.

Akkor miért tagadja őt le Orbán és a kormány?

Habonynak van kapcsolata Orbánnal, de nincs kapcsolata a kormánnyal. Roppant tehetséges, értékes, ám nagyon szabálytalan ember.

Miért kell őt eltolni a kormánytól, amelynek tanácsot ad?

Ha valakit folyamatosan ütnek, akkor is összerándul, amikor csak kezet akarnak vele fogni. Álszent a kérdés. A balliberális média évek óta vadászik rá, pedig akár békén is hagyhatná. Habony azért nem szólal meg, mert tudja, úgyis minden szavát kiforgatnák. Ezért bujkál.

Rengeteg bulvárhír jelent meg róla. Ráadásul a műfajt a politika is egyre inkább kihasználja.

Nagyon kevés bulvárhír jelent meg róla, amit rengetegszer ismételgetnek. A bulvármédiában sokszorozásnak nevezik ezt a módszert. Egyébként huszonöt év késéssel a jobboldal felismerte, hogy az alsó néprétegeknek is van szavazati joguk, hozzájuk is el kell jutni, vagyis a jobboldalnak is kell bulvármédia. Ám az derült ki, hogy a bulvárban – ahol az értéktelenség a legfőbb vezérlő eszme – a jobboldal nem elég tehetséges, nem elég gátlástalan, nem elég rafinált. Ezért nem annyira sikeresek ma még a jobboldali bulvármédiumok.

Épp Rogán Antal volt az egyik első politikus, aki bátran és tudatosan megmutatta magát a bulvárnak.

Igen. De én arról beszélek, hogy a 888.hu és a Lokál megjelenésével a politikai bulvárban is megjelent a jobboldali alternatíva.

Melyik orgánumot tekinti balos politikai bulvárlapnak?

Az Indexet.

AZ Indexet?

Az Index abszolút bulvár.

Abszolút nem bulvár.

Dehogynem. Mint egy pláza. Csak úgy néz ki, mintha politikai volna. Ahhoz, hogy eljussak a pletykákig és a pornóig, előbb meg kell emésztenem a politikát, a gazdaságot és Orbán gyalázását. Pont olyan logika szerint működik, mint egy bevásárlóközpont.

A kormányzati bulvár befotózott a jobbikos Volner János után a bozótosba.

Ez is a politikai bulvár része.

A nőügyek eddig tabunak számítottak.

Egyáltalán nem. Hirtelen Kósa Lajos jut eszembe, amikor egy kampányban azzal gyanúsították meg, hogy a debreceni állomáson igénybe vette egy örömlány szolgáltatását. Most csak annyi történt, hogy a bulvárban is megjelent a többpólusúság, és már egyik párt politikusai sem védettek. A társadalom tagozódásának megfelelően kell felépíteni a teljes médiastruktúrát.

A Fidesz most jutott el idáig?

A bulvárral kiegészülve most zárkózott fel, ami nagyon fáj a másik oldalnak. A média nem demokratikus. Engem nem lehet leváltani. És a komplett sajtót sem lehet négyévente megújítani. A média fölötte van a polgári demokratikus berendezkedésnek, és csak úgy lehet demokratizálni, ha minden véleményt azonos erővel meg tud jeleníteni. Ez zajlik éppen.

Most az zajlik, hogy a Fidesz tönkreveri, ami nem tetszik neki.

Jól elbeszélgettünk egymás mellett, mindketten elmondtuk a magunkét. Körülbelül ilyen a magyar médiapiac. Bárki szabadon elmondhatja a véleményét. A megértés ideje azonban még nem jött el.

 

(Az interjú október 12-én készült - a szerk.)