2010. október 08.

Berlini médiafal

Számtalan téren nem nőtt még össze az egykori NDK és a volt NSZK. Ezek egyike a médiafogyasztás. Legalábbis a nyomtatott sajtó területén.

Számtalan téren nem nőtt még össze az egykori NDK és a volt NSZK. Ezek egyike a médiafogyasztás. Legalábbis a nyomtatott sajtó területén.

A kutatók lubickolhatnak az újraegyesítés évfordulója által felkeltett érdeklődésben. Most például arra mutattak rá, hogy miért fogyaszt kevesebb országos lapot a keleti, mint a nyugati német. Az egykori NDK „nagy” lapjai ugyanis a rendszerváltás idején egy csapásra eltűntek, a keletiek viszont nemigen ismerik a standokon a helyüket átvevő – nyugati – újságokat.

Maradt nekik a helyi és a regionális sajtó, annak dacára, hogy az is nyugati kezekbe került. No és a nosztalgia, amelyre egyes kiadók már akkor tettek, amikor mások lapjai még a nagy német összeborulást ünnepelték. 1990 nyarán, másfél hónappal az újraegyesítés előtt indította el a Super Illu magazint a Burda, kifejezetten a nem is oly) régi „szép időket visszasíróknak”. Ezzel a húzással sikerült több olvasót maguk köré gyűjteniük, mint a nagy (nyugati) referencia-magazinoknak.

 

Energiahatékony tech-megoldásokat díjaz a UPC

15 órája

Az Adaptive Power Challenge elnevezésű nemzetközi versenyre magyar indulók jelentkezését is várják, a legjobb megoldások pedig egyenként tízezer dolláros díjazásban részesülnek.