Lampé Ágnes 2013. szeptember 06.

Bodoky Tamás: ″Nincs közös mese″

Komoly igény van oknyomozásra, tényekre, igazságra. Az emberek ugyanis haragszanak a politikára és a korrupcióra. Lampé Ágnes interjúja.

Komoly igény van oknyomozásra, tényekre, igazságra. Az emberek ugyanis haragszanak a politikára és a korrupcióra. Úgy érzik, hülyének nézik őket, és sajnálják, hogy a rendszerváltás nem sikerült. Ezért bár félnek, szívesen szivárogtatnak. Bodoky Tamást, a kétéves Átlátszó oknyomozó portál főszerkesztőjét kérdeztük.

Az interjú - rövidített formában - elsőként a Médiapiac szaklap július-augusztusi számában jelent meg.

Bodoky Tamás

Induláskor nem jósoltak nagy jövőt az oldalnak.

Nulla forintból kezdtük. Ez Magyarországon elképzelhetetlen. Mindenki le akart beszélni, ment az „áh, hülye vagy, ez eleve bukásra van ítélve”. De megmakacsoltam magam, és szinte házaltam az ötlettel. A Tilos Rádióban futó műsorunkba egyszer meghívtuk Tordai Csaba ügyvédet, neki is előadtam, ő belelkesedett és jogászként beszállt. Aztán alapítottunk egy nonprofit kft-t, létrehoztunk egy blogot, és azt kommunikáltuk az olvasóknak: ha szeretnék, hogy működjünk, adakozzanak. Fél évet adtam az ügynek. Azt mondtam, ha ennyi idő után nem élek meg belőle, abbahagyom. Hat hónap alatt hárommillió jött be, ezer, kétezer, ötezer forintonként. Hittem a koncepcióban, hogy adatigényléssel és szivárogtatással nagyot lehet dobni.

Indexes tapasztalataira alapozta ezt a hitet? Onnan épp egy úgymond kellemetlen cikke nyomán távozott.

A sávolyi motorversenypályát és a pátyi lakóparkot tervező vállalkozóról derítettem ki, hogy azért nem támadja a Fidesz a szocialista hátszelűnek tűnő projektet, mert a befektető támogatta Orbán futball őrületét. Kivitte a Real Madridhoz, főszponzora volt a Videotonnak. A cikket elfogadták, megjelent, de később eltűnt belőle egy bekezdés. A főszerkesztőtől magyarázatot sem akkor, sem azóta nem kaptam. Talán a tulajdonosnak okoztam kárt, és ezért nem akarta, hogy politikailag vagy gazdaságilag kínos témákat erőltessek. Bőven akadtak ügyek, amelyek tényleg nagyot szóltak, jelentős olvasottságot hoztak. Ezzel együtt az utolsó években már nem szerette a lapvezetés, amit csinálok.

Akkor miért hitte, hogy önállóan menni fog?

Nem sok választásom maradt, ha újságíró akartam maradni. Távozásom után a lapok enyhén szólva nem bombáztak állásajánlatokkal. Én meg nézegettem, mi megy külföldön. Láttam, hogy a mainstreamben dolgozó újságírók napi két-három cikket termelnek. Miközben az oknyomozók Amerikában, Németországban és más európai országokban is a Pro Publicához és a Center for Investigative Reportinghez hasonló nonprofit szervezeteket hoznak létre. Nem hirdetésből vagy a politikából élnek, hanem alapítványokhoz pályáznak. Mi is ezt tesszük: főleg a Soros Alapítványhoz, több programból kapunk pénzt, plusz érkeznek az olvasói adományok. Tavaly húsz-, idén harmincmillióból gazdálkodunk. Most év végéig megvan a pénzünk.

Nálunk nem szokás adakozni, főleg nem egy ismeretlen, vadiúj portálnak.

Mégis úgy tűnik, komoly igény van ránk. Az emberek haragszanak a politikára és a korrupcióra. Úgy érzik, hülyének nézik őket, azt gondolják, a rendszerváltás, úgy, ahogy van, félresikerült.

Önök kinyomozzák, feltárják a közéleti galádságot, megírják, nyilvánosságra hozzák, aztán lecsap a nagy magyar igazságszolgáltatás? Nem naivitás ezt hinni?

Nem. Ha például a Magyar Villamos Művek ügyében nem ütöttük volna a vasat, biztosan nem emelnek vádat Kocsis István, egykori MVM, később BKV vezérigazgató ellen. Eltussolták volna, ha nem születik róla ennyi cikk. Abban persze nem hiszek, hogy egy cikkünk miatt másnap megbukik a kormány. Magyarországon nem megy ez ilyen gyorsan.

Sőt. A Médiaszolgáltatás Támogató- és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) kötött alvállalkozói szerződésekért például évek óta perelnek, volt első fok, másodfok. Sosem lesz vége.

Ezt pozitívumként értékelem, mert azt látom, hogy a bíróságok még mindig viszonylag függetlenül működnek. Az MTVA kitalálhat bármit, a bíróság szinte mindig nekünk adott igazat. Az Átlátszó három pillérre épül: az oknyomozó újságírásra, a kiszivárogtatásra és az információszabadságon alapuló mélyre ásós anyagokra. Ez utóbbi lényege, hogy bár Magyarországon jók a vonatkozó törvények, de senki nem tartja be azokat. Ha egy újságíró visszapattan egy hivatalról, marad a bíróság, de oda egészen kis százalékban fordulnak. Mi viszont a csapatunkban dolgozó ügyvédekkel végigvisszük az ügyeket, kikényszerítjük a közadatok kiadását.

Épp ezt hivatott megakadályozni a nem sokkal ezelőtti információszabadságról szóló törvénymódosítás. Miközben az illetékes miniszter, Navracsics Tibor az Átlátszó és más civil szervezetek meghívásával korrupcióellenes vitát, egyeztetést hirdetett, a parlament egyik pillanatról a másikra megszavazta az információszabadság szűkítését. Erre kivonultak a tárgyalásokról.

Álszent és arrogáns módon viselkedett a kormány: benevezett az Open Government Partnership programra, amely a kormányzati anyagok teljes körű nyilvánosságáról szól, majd két hét múlva szűkítették az információ szabadságról szóló törvényt. Ez nyílt beismerése annak, hogy titkolnak valamit. Meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróságon el fog bukni ez a törvénymódosítás.

Ami nem mellesleg az önök szempontjából a trafikügy eredményességét is veszélyezteti. A Németh Lászlóné vezette minisztérium már most postázza vissza az érintetteknek a vesztes pályázatokat. Így aztán önök hiába nyerik meg a több civil szervezettel közösen indított perüket, nem lesznek már a tárcánál kikért iratok.

Ez valóban nehéz ügy. De mi is gyűjtjük a vesztes pályázatokat. Igaz, hogy a Fidesz egyelőre nem törődik a botránnyal, de ne feledjük: a rendszerváltás óta a legtöbb kormánytól ehhez hasonló ügyek miatt fordultak el a választók. A földbérleti pályázatokkal is hasonló taktika szerint járnak el, tudatosan ki akarnak bújni az elszámoltatás alól. De mégis optimista vagyok. Már csak azért is, mert a kiszivárogtatás kiválóan működik.

Mert?

Mert az emberek félnek önmagukat felfedve a sajtóhoz fordulni. Attól rettegnek, ha kiderül, hogy újságíróval beszéltek, kirúgják őket. Ezért használjuk Wikileaks-es módszert: nem kérjük a feladó nevét, csak azt, küldje el az iratokat interneten. Olyan rendszert használunk ehhez, ami azonnal eltünteti az IP címet, így lehetetlen kideríteni a feladó személyazonosságát. Ily módon került hozzánk egyebek mellett az elhíresült, kézzel írt Dörner-pályázat az Új Színházra – amikor nyilvánosságra hoztuk, összeomlott a szerverünk, annyian akarták látni a dokumentumot. Mi ugyanis a cikkek mögé a vonatkozó dokumentumokat is odatesszük.

Mennyi bejelentés érkezik?

Heti három-öt. A fele értékelhetetlen, de a többi teljesen használható. Van személyes, telefonos és netes megkeresés. Amikor az MTVA-t az alvállalkozói szerződései miatt kezdtük bombázni, a cég viszont elzárkózott a tájékoztatástól, nem árulta el, kikkel és mennyiért szerződött, valaki kiszivárogtatta nekünk az alvállalkozókra lebontott 2012-es költségvetést.

Pártok barátkoznak, nyomulnak az Átlátszónál?

Ahhoz kicsik vagyunk, bár újabban érzem az ellenzék szívóhatását. Pedig mi politikailag pártatlanra pozícionáltuk magunkat. De mivel mindig a fennálló kormánynak vannak nyilvánosságra tartozó korrupciós ügyei, ezért úgy tűnhet, mintha véresszájú ellenzéki orgánum lennénk. A szocik most épp szeretnek, a fideszes kapcsolataim viszont szinte teljesen leépültek. Korábban meg pont fordítva volt: a Fidesz volt elkötelezett az oknyomozó újságírás és az emberi jogok iránt, a baloldal meg nem.

Az ön ügyvéd segítője, Tordai Csaba a Bajnai-kormány államtitkára volt, ma pedig az Együtt 2014-nek dolgozik. Ez nem pártfüggőség?

Tordai Csaba miatt érnek támadások. Próbáltam jobboldali ügyvédeket is megnyerni a portálunknak, de egy se jött, mondván, a saját köreikben hazaárulóvá válnak, amint szóba állnak velünk. Pedig Tordai pénzt nem hozott ebbe a projektbe, csak a szaktudását.

A nemzetközi példák mennyire meghatározók?

Olyan ez a nem mainstream függetlenség, mint a szabadúszás: nagyon küzdelmes. Sokkal nehezebb, mint beülni egy nagy szerkesztőségbe.

Van lehetőség a függetlenségre a végletesen megosztott magyar médiastruktúrában?

Újságként igyekszünk mindenkire lőni, miközben bármelyik cikkbe belemagyarázható, hogy az ellenség rendelte. Ezzel nincs mit tenni. Azzal a Magyar Nemzetbe is befértünk, hogy nemrég besétáltunk az öt éve eladott MSZP székházba, és szigorúan bizalmas iratokat találtunk szabadon. És akkor is, amikor megírtunk: a KEHI komoly hiányosságokat talált a Vajna előtti, Grünvalszky-féle filmfinanszírozásban a Magyart Mozgókép Alapítványnál. Egyszerű logika. Szörnyű, de sajnos nincs közös mese, nincs közös narratíva. Az oldalunkon épp azért nincs vélemény újságírás, mert a magyar sajtó kilencven százaléka ideológiai vagy politikai alapon teszi ezt. Szép szóvirágokban ír arról, miért hülye ez vagy az, de a tényekkel nem foglalkozik, pontosabban kizárólag azokat mutatja be, amelyek az ő álláspontját támasztják alá. Mi viszont ténybánya vagyunk, és célunk, hogy minél többet tényt tolhassunk a titkos világból a nyilvánosság elé.

Nagyon korrupt a magyar állam?

Iszonyúan, borzasztóan. Azért is mondjunk, hogy a magyar állam, és nem a pártok „watchdogja”, azaz őrkutyája vagyunk. Míg régen a közbeszerzéseknél egyéni mutyik alakították a végeredményeket, és egy döntéshozót kellett megkenni, hogy kire írjon ki pályázatot, most minden irányítottan, központi vezérléssel zajlik.

A minap volt hír Csányi Sándor OTP-s részvényeladása. Róla például lehet tényfeltáró cikket írni?

Amikor évekkel ezelőtt volt egy Sipos Anettel közösen írt anyagom arról, hogy a Csányi és Demján által épített Bankcenterben nagy APEH nyomozás volt, a cikk az Indexen nem jöhetett le. Végül a Narancsban jelent meg. Az Átlátszóban pedig végképp nincs semmilyen összeférhetetlenség.

Legfeljebb nem kap hirdetést.

Túl kicsi a portál ahhoz, hogy kicsinálják. Legfeljebb pár pályázati forrástól tudnak elvágni.

Az épp elég lehet.

Akkor befejezzük. Nem fogunk emiatt öncenzúrát gyakorolni. Amikor elsőként elkezdtünk simicskázni, az ügyvédünk megjósolta: figyel majd mindenki, elüt-e egy autó, és ha nem, akkor mások is nekiugranak Simicska Lajosnak. Ez így is történt.

Reptéri váróban kell ülni ahhoz, hogy az embert biztosan ne gázolja el kamion. Mit szól a Snowden-ügyhöz?

Aki kicsit is képben van, annak nincs kétsége, hogy a Google-höz és a Facebookhoz hasonló nagy rendszereket az amerikai titkosszolgálat régóta monitorozza. Az, hogy Snowden erre konkrét bizonyítékokat adott, más kérdés. Ahogy az is, hogy Wikileaks-en nyilvánosságra hozta, hazájában hogyan élnek vissza a demokráciával. Az viszont számomra is meglepő, hogy Oroszországban, Venezuelában vagy Kubában telepedne le, ha menedékjogot kapna. Hiszen ezek olyan rezsimek, ahol nyoma sincs a demokráciának, nem is kérdés hogy megfigyelik-e a lakosságot.

És itt?

Magyarországon is bármit és bárkit le tudnak hallgatni. Tíz éve írtam egy cikket arról, hogy az internetszolgáltatókhoz beszereltek egy rendszert, ami rögzíti és archiválja az átmenő forgalmukat, a telefontársaságoknak pedig saját költségükön kell a nemzetbiztonságiaknak hozzáférést biztosítaniuk a telefonbeszélgetésekhez. Snowden, Assange és a hozzá hasonlók tevékenységének van értelme, bár hatalmas személyes áldozatot hoznak. Ők rosszul járnak, de a társadalomnak hasznos, amit csinálnak.



″Az Index marad, ami volt″

5 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.