2010. szeptember 08.

Brüsszelben nem gáz a médiacsomag

A fideszes és a szocialista képviselők látványos érdektelenség mellett vitázhattak az Orbán-kormány médiacsomagjáról kedden késő este az EP-ben.

A fideszes és a szocialista képviselők látványos érdektelenség mellett vitázhattak az Orbán-kormány médiacsomagjáról kedden késő este az EP-ben.

Az uniós alapszerződés tartalmazza azon demokratikus értékeket, amelyeken a huszonhetek közössége nyugszik, s ha akadnak is képviselők, akik aggodalommal figyelnek egyes fejleményeket egyes tagállamokban, az Európai Bizottság szerint nincs bizonyíték arra, hogy a szólás- és sajtószabadság veszélyben forogna. Így aztán a Bizottság "nem lát okot arra, hogy eljárást indítson bármely EU-tagállam ellen az alapvető jogokhoz tartozó szólás- és sajtószabadság megsértése miatt". Ezzel a végkövetkeztetéssel zárult kedden későn este a vita az Európai Parlamentben.

Tavaly októberben egyszer már megpróbálkozott az európai törvényhozás, hogy a sajtószabadság kérdésével foglalkozzék, de a vita terméketlennek és eredménytelennek bizonyult, miután az akkor bírált Olaszország ezt lényegében a belügyeibe való beavatkozásnak tekintette, s a szócsata sehova sem vezetett. Kedden késő este a szólás és sajtószabadság európai helyzetét tűzték napirendre, de a vitára csak az a felszólalni kívánó három tucat törvényhozó ment el, aki meghallgatta Neelie Kroes illetékes biztos hivatkozását az uniós alapszerződésre, és azt, hogy szerinte a Bizottságnak semmi oka sincs arra, hogy ezen az alapon beavatkozzék bármely tagállamban.

A szocialista Göncz Kinga azt mondta, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában a magyar kormány megkezdte a szólás- és sajtószabadság felszámolását, s ezért az EBESZ mellett csak az EU-ból jöhetnek mérséklő szavak, mert a demokratikus fékek és ellensúlyok nem működnek. Tabajdi Csaba - másokhoz hasonlóan - a médiakoncentráció veszélyeire is rámutatott, illetve azt hangoztatta, hogy a magyar kormány pártkatonákat ültet a médiahatóságok élére.

A fideszes Pelczné Gáll Ildikó ezt „homályos mesének" minősítette, azt fejtegetve, hogy a médiatörvény vitája csak most kezdődik, s a cél az átláthatóság növelése, a pazarlás megszüntetése a közszolgálati médiában, a pártdelegáltak számának csökkentése, de az új törvény garantálja a sajtó szabadságát, a források titkosságát.

Kroes végül azzal tért napirendre a vita felett, hogy a fiatal demokráciákból több panaszt hallott, s finoman utalt rá: a régebbiekben tudják, hogy ezen demokratikus jogok érvényesüléséért napi csatákat kell vívni - írja a Nol.hu.

 

Címkék: jog médiapolitika

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

1 napja

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.