2018. január 10.

Bulvártévé lesz az ATV?

A 444.hu szerint a tévé vezetősége másfél év alatt lebontotta a csatorna 15 évig építgetett közéleti portfólióját a 2018-as választás előtt.

"Az elmúlt években egymás után szűntek meg a csatorna közéleti vitaműsorai: az Újságíróklub után vége lett a Csatt, a Hírvita, a Tét és a Szabad szemmel című programnak is, és mióta kitört a bevándorlási válság, a baloldali bástyaként megismert tévé több kérdésben a kormánypártok felé hajlik" - írják.

A cikk emlékeztet rá, hogy 2016 májusában az ATV elköszönt a heti három műsort gyártó Friderikusz Sándortól, aki három éven keresztül készített politikai témájú beszélgetéseket. A hivatalos indok megszaladt költségekről szólt, az érintett szerint viszont szándékosan fárasztották ki állandó ígérgetéssel, és a növekvő politikai nyomás miatt kellett mennie. Nyáron bejelentették a TV2-től eltanácsolt Hajdú Péter érkezését, az Esti Frizbi bulvárműsor pedig átvette Mészáros Antónia politikai magazinjának vasárnap esti idősávját. Mint írják, december közepén a csatorna emblematikus műsorvezetője, Kálmán Olga felmondott és a Hír TV-hez távozott. Néhány nappal később az ATV-t és a Hit Gyülekezetét irányító Németh Sándort Andy Vajna TV2-tulaj oldalán fotózták le a Nobuban. Januártól aztán Hajdú hívására egymás után érkeztek a csatornához a TV2 volt celeb-műsorvezetői, Vujity Tvrtkótól Kárász Róbertig.

"Bár 2010-ig a Fidesz "valósággal üldözte" a Hit Gyülekezetét, ezek után egyre több kormányzati pénz jelent meg az egyház közelében, majd a mindig is baloldalinak számító tévé kezdte átvenni a kormány migránsozását, és egyre szívesebben igazolt munkatársakat kormányközeli helyekről" - írja az Index.

Címkék: média atv 444.hu

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

6 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.