Kár is sokat értekezni az amerikaifutball-bajnokság döntőjének marketingértékéről, hosszú évek óta vonzza a piaci szereplőket a sportesemény. Érdekes tendencia, hogy a 15 másodperces reklámszpotok száma megnőtt 2017-ben, az 5 legnagyobb hirdető pedig az összes reklámbevétel 30 százalékáért volt felelős - tudtuk meg a Kantar Hoffman lapunknak elküldött nemzetközi kutatásából.

A tavalyi Super Bowl ideje alatt egy 30 másodperces reklám átlagos ára 5,05 millió dollárra rúgott, ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt 87 százalékkal nőtt ez az összeg. Csak összehasonlításképp, ebben a tekintetben a második helyen az NFC (az amerikaifutball-bajnokság konferenciadöntője) volt 2,5 millió dolláral, a harmadik helyen pedig az Oscar-gála állt 1,9 millióval.

Folyamatosan nő a reklámok ára - Kantar
Folyamatosan nő a reklámok ára - Kantar

 

A legnépszerűbb reklámidő-hossznak a 30 másodperces bizonyult az elmúlt években. 2014 és 2015 között a magas árak ellenére egyes cégek úgy döntöttek, hogy a hosszabb hirdetésekre tartanak igényt, a mélyebb történetek bemutatása érdekében. 2017-ben ez a stratégia némiképp megváltozott, számos cég a jóval konzervatívabb 15 másodperces reklámok mellett tette le a voksát.

Egyre népszerűbb a rövidebb formátum - Kantar

Egyre népszerűbb a rövidebb formátum - Kantar

 

A legnagyobb hirdetők jól ismert piaci szereplők voltak, akik a reklámbevétel 30 százalékáért feleltek 2017-ben. A legnagyobb befektető Anheuser-Busch InBev mutinacionális sörforgalmazó vállalat volt 35 millió dollárral, őt követte a Deutsche Telekom (30 millió dollár), illetve a Procter and Gamble (25 millió dollár).

Nincs meglepetés a legnagyobb hirdetőknél - Kantar
Nincs meglepetés a legnagyobb hirdetőknél - Kantar

 

Ágazatokra lebontva azonban az autóipari vállalatok, a filmstúdiók, illetve az italgyártók hirdettek a legtöbbet a Super Bowl alatt. Ez a tendencia 2013 óta fennáll, 2017-re a szférák közti különbségek mérséklődtek.

Az autóipar vitte a prímet - Kantar
Az autóipar vitte a prímet - Kantar

 

Annak ellenére, hogy a Super Bowl egyszeri esemény és nem bajnokságsorozat, szépen teljesít a többi sportág "képviselőivel" szemben. Az országos reklámbevétel terén 2017-ben az MLB-vel (Major League Baseball) volt közel egyenlő, az NBA-t (National Baseball Association) messze leelőzte. Természetesen 2014-ben és 2016-ban az Olimpiai Játékokkal nem tudott versenyezni.

Nehéz beérni - Kantar
Nehéz beérni - Kantar
A cikk szerzője Béres Máté

Nézze meg Béres Máté teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Új közösségi adománygyűjtő weboldal indul

14 órája

Már elindult az előregisztráció a GiveMyChance nevű új közösségi adománygyűjtő weboldalra, amely Magyarországon elsőként nyújt lehetőséget magánszemélyeknek, hogy támogatók segítségét kérjék.