Ülünk a tévéstúdióban, ahol érkezésem előtt nem sokkal értek véget műsorának felvételei. Kíméletlen őszintesége legendás, öniróniája már csak hab a tortán. Megengedheti magának, hisz a médiában eltöltött negyven éve egy generáció története is. Azoké, akik kiváltságosak voltak abból a szempontból, hogy a rádióval és a televízióval együtt nőttek fel. Rangos Katalin azok közé az újságírók közé tartozik, akiket történelmi szemtanúk között emlegetnek.

Szegvári Katalin írja rólad az egyik könyvében, hogy talán te vagy az egyetlen a generációtokból, akit a férfi kollégái, az igazán nagy mogulok is egyenrangú félként fogadnak el.

A szakmára Mester Ákos, a Krónika főszerkesztője, a 168 Óra című rádióműsor egyik alapítója és felelős szerkesztője tanított meg. Nem volt az a babusgatós típus. Erősen hatott rám a stílusa. Egy nem elég jónak ítélt anyagom után porba tudott sújtani, de ha egy jó produktummal érkeztem, fel is emelt. Soha nem sértődtem meg, ha valami nem tetszett neki, azt pedig különösen értékeltem, hogy mindig megadta a lehetőséget arra, hogy kijavítsam a hibáimat. Valahogy igazságosnak és rendben lévőnek tűnt, hogy hol megdorgált, hol jutalmazott. Hírújságírónak lenni férfias foglalkozás volt, de nem azért, mert sok vérrel és mocsokkal találkoztunk, inkább azért, mert a folyamatos igénybevétel miatt állandóan készenlétben kellett lenni. Nem okozott gondot. Ehhez a személyes adottságaim is megvoltak. Szerettem. Negyven évig nem éreztem, hogy dolgozom.

Emlékszel az első politikai interjúdra?

Folyamatosan tanultam bele a szakmába. Rendszeresen kellett politikusokkal is interjúkat készíteni, de ne gondold, hogy amikor már feltételezték rólam, hogy fel tudok tenni három egyenes kérdést, rögtön odaengedtek a politikai elit bármely képviselőjéhez. A hatalom csak az olyan kevésbé izgalmas figurákat engedte mikrofonvégre, mint a kerületi tanácsok lakásügyi főosztályvezetői. A szocializmusban Grósz Károly volt az első miniszterelnök, aki adott interjút. Vele én készítettem először riportot.

Akkori példaképedről, Oriana Fallaciról köztudott, hogy nem igazán utasították vissza az interjúkérelmeit. Ez a hír járja rólad is.

Kétségtelen, hogy nem nagyon mondtak nekem nemet, de a szakmában eltöltött negyven évem alatt azért volt rá példa. Orbán Viktor is nemet mondott. (Nevet.) Korosztályom azon nő tagjainak, akik komolyan foglalkoztak az újságírással, Oriana Fallaci volt a szerepmodelljük. Csodáltam az ambícióját. Megnéztem a riportjait, amelyekbe abszolút bele tudtam helyezkedni. Ma már kevésbé vagyok elájulva tőle, az életének utolsó szakaszában megfogalmazott nézeteivel viszont messze nem tudok egyetérteni. (Fallaci utolsó könyveiben például az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegette – a szerk.)

Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)
Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)

Mi indokolta, hogy a jogi egyetem utolsó évei alatt jelentkezz a Magyar Rádió riportertanfolyamára?

Noha az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára jártam, soha nem készültem jogásznak. Egész életemben újságíró szerettem volna lenni. A szüleim azonban elvárták, hogy tovább tanuljak, és érettségivel a kezemben nem lehetett gyakornokoskodni sem. Bölcsészkarra mentem volna, ahova csakúgy, mint a jogra, magyarból és történelemből kellett felvételizni, de azt gondoltam, oda többen fognak jelentkezni. Tévedtem, a jogon is túljelentkezés volt. Miután felvettek, az első nap kiderült, hogy nem lesz sok közöm a jogászathoz. Később klassz dolog lett jogásznak lenni, de az én időmben csak azok jutottak álláshoz ebben a szakmában, akiknek vagy gyakorló ügyvéd volt a családjában, vagy kádergyerekek voltak. Rám egyik sem volt igaz.

Harmadéves egyetemistaként már sok vizsgahelyzeten túl voltam, a hátam közepére kívántam az egészet, amikor eldöntöttem, hogy felvételizem a rádió Ifjúsági Munkastúdiójába. Széles körű, de felszínes műveltséggel rendelkeztem, ami passzolt a rádióriporterséghez. Éreztem, hogy sikerülni fog, így is lett. Valódi szakmai képzést tartottak egy adekvát helyen. Ott tanultunk, ahol később a feladat megszületett. Bárcsak most is lenne ilyesmi!

Kezdetben erősen tiltakoztam az ellen, hogy a politikai vonalat kelljen képviselnem, egyáltalán nem érdekelt ugyanis, a szüleim sem ellenzékinek, sem kormánypártinak nem neveltek soha. Annyi minden más érdekelt az irodalmi élettől az amatőr színházi világig.

A Krónikába kerültem gyakornoknak, ahova sok anyagot kellett készítenem, ez alatt pedig megtanultam a fortélyokat. Legjobban a reggeli adásokat szerettem. Imádtam korán felkelni, lapszemlézni, ráadásul volt egy egész estém összeállítani egy jó anyagot.

Volt időszak, amikor egyszerre dolgoztál a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban.

Igen. Ráadásul szakmai szempontból erre az 1986 és 1994 közötti időszakra emlékszem a legszívesebben. 1987-ben, Aczél Endre hívására mentem a Magyar Televízióhoz, ahol először a Híradót szerkesztettem, amit akkor az egész ország nézett.

Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)
Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)

A Hét című vasárnapi politikai magazin szerkesztőségvezetőjévé 1989 januárjában neveztek ki. Ez a műsor dokumentálta végig a rendszerváltást. Megtaláltuk és megmutattuk az új pártokat, Fodor Gábor és Deutsch Tamás először az általam szerkesztett A Hétben szólalt meg. Orbán Viktor csak azért nem, mert akkor volt Angliában Soros-ösztöndíjas. Én mentem kamerával megkeresni Nagy Imre sírját a 301-es parcellában, de nálunk jelentette be Horn Gyula akkori külügyminiszter azt is, hogy Magyarország kiengedi a keletnémeteket Ausztria felé. A Hétnél töltött 1989–90-es év volt talán a legfontosabb a szakmai életemben.

A televíziózás merőben más volt, mint amivel addig foglalkoztam. Egészen más úgy riportot készíteni, hogy az ember háta mögött van egy kamera, ami még az alanyokat is jobban feszélyezi. Persze a kamera varázslat, aminek köszönhetően könnyebb televíziós riporternek lenni, mint rádiósnak. A tévés fertőzés egyébiránt soha nem tudott elragadni. Aczél nagyon agitált, hogy műsorvezető legyek, de egyáltalán nem akartam magam a képernyőn viszontlátni, inkább a szabadságot választottam. Az emberek nem ismertek fel, így bárhol önmagam lehettem.

Közben eltelt tíz év. Programigazgató, majd 2004 és 2008 között elnöki és műsorpolitikai főtanácsos lettél. Milyen volt az általad elképzelt műsorstruktúra?

2003-ban hívtak vissza a Magyar Televízióhoz programigazgatónak. Ötvenéves voltam. Úgy gondoltam, az évtizedek alatt formálódott szakmai ízlésem, az értékrendem javára válhat az intézménynek. De korántsem lett így.

A rendszerváltás környékén kezdődött a Napzárta című műsor, amelyben olyan személyek is feltűntek, akik addig nem kaptak megnyilvánulási lehetőséget, és meg voltam győződve arról, hogy például a politikai kultúrának teret adni, szakemberekkel beszélgetni minden néző számára érdekes lehet. Kitaláltam egy műsort Baló Györgynek. Ez volt a Hungaricum. Hittem továbbá, hogy van értelme egy politikai háttérműsornak is. Az Este már korábban is létezett, de mindig változó időben, az esti főműsor után jelentkezett. Én viszont megtanultam a rádióban, hogy hiba nem állandó időponthoz kötni a műsorokat. Kisebb fajta forradalmat robbantottam ki, amikor fixen, tízórás kezdéssel kezdtük el sugározni, ami miatt – a fél nyolcas híradó kivételével – minden előtte lévő műsor kezdési idejét meg kellett változtatni.

Ekkor már állandó harc folyt a közszolgálati és a kereskedelmi csatornák között, amit már akkor butaságnak tartottam. A közszolgálati televíziónak az embereket kell kiszolgálnia, hírekkel, közérdekű információkkal, hátteret kell adnia számukra. Voltak olyan műsorok, amelyek sugárzását megakadályoztam, mert csak kereskedelmileg voltak hasznosak. Megvolt a saját elképzelésem, amiről kiderült, bizonyos szempontból nem volt nézőbarát.

Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)
Rangos Katalin (Fotó: Valuska Gábor)

Nem lett volna szabad engednem a hiúságomnak és elvállalnom egy testidegen szerepet. Kiderült, hogy csak azt hittem, tudom, mi kell a nézőnek. A nézettségnél előbbre valónak hittem az értékek és az értelem hangsúlyozását, a nemzetiségekre való odafigyelést, de az emberek szórakozni szerettek volna. A BBC alapelveit gondoltam követendőnek. Az állami televízió mai hírszolgáltatási gyakorlatáról rendkívül elítélő a véleményem. Megengedhetetlenül egyoldalú és manipulatív. Évi nyolcvanmilliárd forintot elégetni propagandára megbocsáthatatlan.

Mennyiben jelentett más kihívást a Magyar Rádió kuratóriumi elnöki megbízatása?

2008-ban, a tévés megbízásom vége felé hagyta el Friderikusz Sándor A szólás szabadságát, amelynek én vettem át a főszerkesztői feladatait, mikor felkértek a kuratóriumi elnöki pozícióra. Azt gondoltam, miután a tévés időszak finoman szólva sem töltött el örömmámorral, jobb dolog nem is történhet velem, mint hogy visszatérek a Magyar Rádió falai közé. Aztán kiderült, hogy semmilyen tartalmi kérdésbe nincs beleszólásom, kizárólag az intézmény gazdasági területét felügyelhetem. Ráadásul az akkori elnökkel, Such Györggyel alig valamiben tudtunk együttműködni. 2010-ben már tudni lehetett, hogy az új médiatörvény okán a tervezettnél előbb fog véget érni a megbízatásom, amit egyáltalán nem bántam. Visszagondolva, ez volt a szakmai életem másik nagy tévedése. Ahogy a televíziós programigazgatásra, úgy erre is nemet kellett volna mondanom. Ehelyett sodródtam, de nem is tartottam volna fairnek az egykori kollégákkal szemben, ha kiszállok. Hozzáteszem, a nemet mondás képességét azóta elsajátítottam. (Nevet.)

A kereskedelmi rádiózás soha nem érdekelt?

Módos Péterrel együtt vezettem éjszakai műsort a Danubiusban, ahova még Németh Miklós is eljött. Kormányőrök nélkül, farmernadrágban és garbóban sztorizgatott velünk jóízűen. György Gábor, a rádió igazgatója, aki később a Slágert is irányította, hívott hírigazgatónak. A kereskedelmi rádiókban mosolygó hangú nőkkel kell hallgatót toborozni, zenét játszani, esetleg horoszkópot olvasni. Ezektől ver a víz. Pont a híreknek nincs kellő szerepük e csatornákon, a pénz pedig soha nem volt elődleges. Elismerem a kereskedelmi rádiók létjogosultságát, soha nem volt bennem távolságtartás a Bumeránggal vagy Balázsékkal szemben, de sem készíteni, sem hallgatni nem szeretem az ilyen típusú műsorokat.

A kuratóriumi elnöki időszakom után már éppen barátkoztam a hivatásos nagymamaság gondolatával – bár az unokám csak később született meg –, amikor Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője felhívott, és közölte, hogy kialakítanak nekem egy sávot főműsoridőben. Így indult a Szabad sáv, a műsor, amelyben minden szakmai tudásom hasznosíthattam. Húsz év alatt nem dolgoztam annyit, mint a műsor hat éve alatt. Maga volt a mámor. Aztán elkezdtek fentről beleszólni, így 2017-ben elbúcsúztam a hallgatóktól.

Egy ideje viszont rendszeresen láthatnak a nézők a Heti TV műsoraiban.

A Heti LibaZsírt Szegvári Katival vezetem, a Heti Jégbüfét és a Heti Vizitet pedig egyedül. Mindig is a rádió volt a nagy szerelem, így lényegében ezek is rádióműsorok, csak éppen kamerával rögzítik őket. Gondolj bele, harminc éve nemet mondtam az Aczélnak, most meg rendszeresen itt ülök a képernyő előtt. (Nevet.) A mai napig örömöt okoznak a vendégeim. Az, ha módomban áll leforgatni olyan anyagokat, amelyekre a szakmám feljogosít.

Rangos Katalin és az interjú szerzője, Tóth Olivér (Fotó: Valuska Gábor)
Rangos Katalin és az interjú szerzője, Tóth Olivér (Fotó: Valuska Gábor)

Legendásan tájékozott vagy a divat világában. Közös ismerőseink szerint fontosak számodra a külsőségek. Mégis álnéven kezdtél el divatról szóló cikkeket publikálni.

Divatról legelőször a férjem vezetéknevén kezdtem el írni a fiam születését követően. Nem szerettem volna, ha a politikai újságíró személyiségem keveredik a szoknyák optimális hosszáról filozofáló személyiségemmel. Aztán a rendszerváltás körül csináltam egy női magazinműsort Szájfény címmel a rádió Szombat délelőtt című műsorába. Az emberek szerették, volt benne személyesség és önirónia. De a rendszerváltás után újjászülető Ez a Divatnak is voltam a főszerkesztője, illetve Völgyi Vera barátnőm hívására divatjegyzeteket közöltem a Népszabadság magazinjában. A divat nagy játéktér, ma is szívesen írok és beszélek róla. Jó időtöltés, bár újabb szerepálmaim már nincsenek.

Van benned hiányérzet?

Nincs. Mindent megcsináltam, amire vágytam. Talán csak betelefonálós műsorom nem volt, de azt hiszem, ezzel mindenki jobban járt. Olyan lennék, mint Fiala János… Bár már ő sem olyan durva. Szerintem beidomította a hallgatóit. (Nevet.)

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/5. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.