2017. szeptember 20.

Demcsák nem jelent meg tegnap az ATV-ben

A Szanyi Tiborral készített interjú már több, mint 730 ezer megtekintés felett jár YouTube-on.

Nem döntött kedden az ATV vezetése Demcsák Zsuzsa sorsáról - értesült a Bors. A lap szerdai számában arról írnak, hogy a műsorvezetőt először kedden 10 órás időpontra várták az ATV székházba, ám Demcsák lemondta, majd délután négyre beszéltek meg újabb időpontot, de a műsorvezető ekkor sem jelent meg.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Demcsák Zsuzsa, a Start és az Egyenes beszéd műsorvezetője ellen belső vizsgálat indult, miután furcsán viselkedett a reggeli műsor egyik adásában. Demcsák kedden Facebook-oldalára írt bejegyzésében azt írta, hogy túlvállalta magát, évek óta nem pihent.

Demcsák Zsuzsa (Forrás: Velvet)

Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Borsnak annyival kommentálta az elmaradt találkozót, hogy a Demcsákkal szemben indított vizsgálat még nem fejeződött be.

FRISSÍTÉS:

Felmondott az ATV-nél Demcsák Zsuzsa

“Sziasztok! Ma találkoztam Dr. Németh Szilárddal az ATV vezérigazgatójával. Kifejezetten jó hangulatú beszélgetést folytattunk, melynek végén döntöttem. Kóros fáradtságra hivatkozva ÉN(!) kértem a szerződésem felbontásat, melyet Németh Szilárd elfogadott és közös megegyezéssel elválnak az útjaink. Köszönöm mindenki megértését” – írta ki Facebookra Demcsák Zsuzsa.