Kövess minket!

Médiapiac

Ebben a versenyben mindenki nyer?

A növekvő gazdaság a televíziós piacot is hajtja, a hirdetők szinte mindenre vevők, amit a portfóliók kínálni tudnak nekik. Egyre több a csatorna, de közben erősödnek az alternatív megoldások is, amelyekre a tévéknek reagálniuk kell. Folytatódik összeállításunk, melyet a televíziós piac vezetőivel készítettünk. Ezúttal Lukács Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója és Málnay B. Levente, az AMC Networks International, Közép- és Észak-Európa alelnöke véleményét olvashatják.

Lukács Csaba ügyvezető igazgató, Atmedia

  • A gazdasági folyamatok jók, nő a GDP, a kiskereskedelmi fogyasztás, a makrogazdasági környezet mindenképpen pozitív hatással van a médiapiacra, azon belül a televíziós szegmensre is. A tévés piac jól van, a televíziózásra fordított idő lényegében változatlan. A hirdetők érdeklődése továbbra is óriási, néhány hónapban a kereslet meg is haladta a kínálatot, de szerencsére ezt az Atmedia nagyobb GRP-tömegének, kiváló portfóliójának és tervezési mechanizmusának köszönhetően sikeresen menedzselte.
  • A csatornák, illetve a csatornacsoportok között nagy a verseny, ennek mind a nézők, mind a hirdetők haszonélvezői. Az idei évet eddig a TV2-csoport nézettségének jelentős emelkedése jellemezte. Kereskedelmi fronton a legfontosabb változást a versenytársunk árképzésének változása jelentette, az, hogy az R-Time megszüntette mozgó áras értékesítési rendszerét, és 2017-ben fix CPP-áron árulja a reklámidejét.

    Pozitívumként értékelem, hogy a húsz évvel ezelőtti paradigmák megállíthatatlanul változnak. A hirdetők már nem a valaha volt nagy csatornákban, hanem portfóliókban gondolkodnak.

  • Az Atmedia megbízhatóan teljesít, eddig teljes mértékben sikerült hoznunk az éves tervünket, és nem látok okot arra, hogy ez a második fél évben változna.
  • Az ősztől még az eddigiekhez képest is erősebb versenyt várok, és erős Atmedia-dominanciát. Úgy gondolom, hogy a 2016 óta fennálló státusz nem fog változni, az Atmedia porfóliója ősszel is piacvezető marad. E téren egyébként 2018-ban sem várok változást, jövőre is az Atmedia portfóliója lesz a piacvezető tehát.

Málnay B. Levente alelnök, AMC Networks International, Közép- és Észak-Európa

  • Elképesztően telített a hazai tévés piac, csak a magyar nyelvű csatornák száma 120 körül van.

    A koherens portfólió és a minőségi tartalom fog túlélni, a csatornaszám további bővítése egyre kevésbé valószínű.

    A tartalom fogyasztása már a számokból is jól láthatóan változott, előretört az online tévézés, az SVOD. Anyacégünk belépett már a globális SVOD-piacra: a Sundance Now és a Shudder nevű saját streamingszolgáltatása mellett befektet olyan SVOD-szolgáltatásokba, mint az Acorn TV, az Urban Movie Channel vagy a BritBox. Az év első felében a reklámmentes tartalom iránti igényt egyre jobban fellendítették olyan óriások, mint a Hulu, az Amazon vagy a Netflix. Erre lépésként júliusban az anyacégünk lett az első olyan jelentős televíziótársaság, amely reklámmentes verziót is kínál egyik csatornájából. Az AMC Premiere az egyik szolgáltató csomagjában extra előfizetésért reklámmentesen sugározza az AMC műsorát, a sorozatpremierek pedig teljesen megegyező időpontban indulnak.

  • Az első fél év végére a minőségi tartalomba való befektetések idehaza is meghozták gyümölcsüket: a saját, AMC Studios által gyártott Fear the Walking Dead sorozatunk harmadik évada itthon az AMC csatorna legnézettebb premierje lett a 2014-es indulás óta – az Egyesült Államokban pedig a top 2-3-ban van az össz-sorozatnézettségi listákon, a kezdetektől fogva. Saját stúdiónk egyedi pozíciót jelent számunkra szerte a világon, olyan minőségi tartalmat (mellé egyre nagyobb és lojális rajongói és nézőközönséget), amely a lineáris és a SVOD-piacokon is biztosítja a folyamatos növekedésünket. A lineáris fejlődésünket igen jól példázza, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy – részben éppen az említett AMC-sikernek köszönhetően – az esti főműsoridőben (a 19.00–23.00 közti időszakban) a teljes lakosság körében a mi portfóliónk a legnézettebb a csak kábelcsatornákkal rendelkező társaságok közül, az összesített rangsornak pedig a negyedik helyén álltunk az első fél év végén.
  • Az ősz a saját gyártású műsorok indulását hozza a legtöbb csatornánkon. A Spektrumra tabukkal leszámoló, merész sorozattal készülünk, a TV Paprikán ismét cseh, román és magyar területeinkre forgattunk gasztrosorozatot, ezúttal helyi vibráló piacokon, de a Minimax is komoly meglepetést ígér – amelyről most többet nem árulhatok el. Ősszel a legnagyobb változás a filmes portfóliónkban jelentkezik majd: átvesszük a Sundance TV több európai feedjét, mellettük az orosz piacokon működő AMC és MGM csatornákat is. ezenkívül az október a hazai AMC-n olyan kampányt is hoz majd, amilyenre eddig nem volt példa: a sorozatok után most a filmes kínálatot bővítjük jelentősen, mert a mozifilmek iránt mutatkozik a legnagyobb igény itthon, de a régió országaiban is.

Tegnapi cikkünkben Dudás Gergely, az R-Time ügyvezető igazgatója és Harsányi Gábor, a Viacom International Media Networks regionális műsorterjesztési és tartalommenedzsment-alelnöke gondolatait osztottuk meg a témában.

Az összeállítás elsőként a Médiapiac 2017/7-8. számában jelent meg.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom