2016. június 06.

Egy hét múlva indul a Balatoni Nyár a Dunán

Június 13-tól tíz héten át jelentkezik a köztévé nyári magazinmaratonja; heti hat napon két-kétórányi friss tartalom, vasárnap válogatás az előző adások legjavából.

A Duna közszolgálati csatornán Kraszkó Zitával, Rátonyi Krisztával, Harsányi Leventével és Vida Péterrel kerül képernyőre a produkció; a műsor sztárséfje a 2016-os évadban Kovács Lázár lesz.

Az MTVA közleménye szerint az immár hatodik évadához érkező Balatoni Nyárba a napi aktualitásokon kívül természetesen idén is érkeznek sztárvendégek, színvonalas zenei produkciók, ismert és népszerű hazai előadók. Ebben az évben új rovatok is helyet kapnak a műsorban.

Idén is rendkívül széles vendég- és témakínálattal várjuk a nézőket, és a nyár fontos sporteseményei is kiemelt szerepet kapnak majd. Bizonyára senki számára nem újdonság, hogy az M4 Sport csatorna közvetíti Magyarországon nem csak a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságot, hanem az olimpiát is. A Duna csatornán adásba kerülő Balatoni Nyár Rio 2016 elnevezésű rovatában minden nap egy sportvezető, kvótás sportoló, egykori olimpikon vagy az olimpiához kapcsolódó szakértő lesz a műsor vendége. Szinte az összes kvótás magyar sportoló tiszteletét teszi majd a Balatoni Nyárban, hogy minél inkább rákészülhessenek a nézők az olimpiára – idézik Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szavait.

Jelezték egyben: a műsor fontos missziója továbbá az is, hogy bemutassa a Balaton-parti településeket, azok különlegességeit, szokásait és kulturális programjait. Minden nap másik település áll majd a műsor középpontjában, így nyári hónapok alatt a nézők körbejárhatják a teljes Balatont és környékét, megismerhetik a magyar tenger és környékének rejtett kincseit, vagy akár azokat a zenei fesztiválokat, programokat, amik ugyancsak vonzzák majd az érdeklődőket.

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

1 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.